nevet is kapott

2021.05.19. 12:19

Legyengült, kiszáradt bagolyfiókát mentettek Eleken

Már jó helyen ápolják a Kis Eleknek keresztelt erdeifülesbagoly-fiókát. Az apró és legyengült állatra Simonkáné Gyuris Marianna talált rá a napokban.

V. N.

 

Szelezsán György a feleségével együtt vitte el a bagolyfiókát

– Kint ültünk a lányommal az udvaron, amikor a két kutya ugatni kezdett. Egy apró fiókát találtak, amely a fa alatt gubbasztott. Ezután Szelezsán György polgármestertől kértünk segítséget – mesélte. Miután a városvezető megérkezett, már hívta is a Szentesi Természet- és Vadvédelmi Mentőközpont Alapítvány elnökét, Apavári Györgynét, aki arra kérte, emelje meg a fiókát.

– Ha megemelik, a súlyán érződik, hogy van-e a madárnak kondíciója. Ha jó erőben van, akkor azt szoktuk javasolni, – mivel a baglyok fészekhagyó madarak, főleg az erdei füles – helyezzék fel egy faágra, és a szülő majd tovább eteti. De sajnos Kis Elek annyira le volt gyengülve, hogy végül a behozatala mellett döntöttünk – emlékezett vissza a mentésre az alapítvány elnöke. Két óra múlva már Szentesen is volt a kis fióka. Az elsődleges vizsgálatok alapján pedig megállapították, hogy a madár nem sérült, viszont rendkívül alultáplált és ki van száradva.

– Kis Elek ma már a szentesi madárkórház lakója. Napról napra erősebb, az étvágya is jó, akár 3-4 egér is lecsúszik a torkán. Ugyanakkor harcias kismadár, egyre jobban ébrednek fel benne a fiókához méltó ösztönök – fogalmazott Apavári Györgyné. A Szentesi Természet- és Vadvédelmi Mentőközpont Alapítvány elnöke hozzátette, Kis Elek esetében szerencsére időben érkezett a segítség, így a bagolyfióka, amint megerősödik, teljesen kitollasodik, önállóan tud enni és szépen repülni, Eleken ismét szabadon engedik. Hiszen a szentesi madárkórházba kerülő fiókák esetében mindig arra törekszenek, úgy foglalkoznak velük, hogy idővel visszaengedhessék őket a természetbe. Ezért az itt lakó állatok lehetőleg csak az etetésnél lépnek kapcsolatba az emberrel.

Mint megtudtuk, az alapítvány az utóbbi időkben több, Elekről bekerült madáron is segített már. Most is gondozzák az Elek névre keresztelt gólyát, aki növekedési rendellenességgel látta meg a nap­világot: felső teste ugyan rendesen kifejlődött, ám lábai a kelleténél jóval rövidebbek, így ő az alapítvány állandó lakója lett.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában