büntetésre számíthatnak

2021.05.17. 13:59

Kamerákkal figyelik majd a szemetelőket Szanazugban

Időről időre problémát jelent a szanazugi üdülőövezetben a kommunális hul­ladék, amit sok esetben nem a kijelölt helyre ürítenek a szemetelők. Az idei szezonban több mint húsz kommunális és szelektív konténert helyeztek ki, és kamerákat is felszereltetett a dobozi önkormányzat az érintett területen. A szemetelőket a hulladékgazdálkodási hatóság szigorúan büntetheti.

Busi Ottó

20210514 Doboz Köves Mihály szanazugban az új zöldkonténernél Fotó: Imre György IGY Békés Megyei Hírlap

Rendbe tették, illetve összegyűjtötték a hulladékot a dobozi önkormányzat munkatársai a szanazugi üdülőkörzetben – tájékoztatott a település polgármestere. Köves Mihály elmondta, folyamatos problémát jelent Szanazugban a hulladék gyűjtése és elhelyezése, mely sok esetben nem a kijelölt helyre, nem a megfelelő módon és időben kerül ki.

– Az üdülőtulajdonosok és a vendégek jogos elvárásainak idén is próbálunk eleget tenni, de sokszor szélmalomharcot vív az önkormányzat.

Munkatársaim a napokban rendet tettek Szanazugban, és szeretnénk, ha ez így is maradna. Kérek mindenkit, hogy a hulladékokat a konténerekbe és a szemétgyűjtőkbe helyezzék el, de csak azokat, amelyek gyűjtésére szolgálnak. Az előírások betartásával tudjuk megbecsülni egymást, így tudjuk tiszteletben tartani a közösség érdekeit és ezáltal védhetjük meg környezetünket – hívta fel a figyelmet Köves Mihály.

Köves Mihály arra kér minden Szanazugban megfordulót, hogy a hulladékot a kijelölt gyűjtőkbe helyezzék el /Fotó: Imre György/

Hozzátette, a hulladékgyűjtés feltételeinek megteremtése, elszállítása a közszolgáltató feladata, erről egyébként a DAREH Bázis Zrt.-vel illetve a GRN Kft.-vel évente több alkalommal egyeztetnek. Ennek eredményeképpen idén 16 kommunális és 6 szelektív konténert helyeztek ki, ürítésük heti két alkalommal, szerdán és pénteken lesz. A zöldhulladék gyűjtése pedig táblával jelölt új helyen történik, és a korábbi 8 helyett jóval nagyobb, 30 köbméteres konténerbe. A hulladékok szabályos elhelyezésének biztosítása érdekében pedig

több ponton kamerát is felszereltetett az önkormányzat, így a szemetelők, a szabályszegők pénzbüntetésre számíthatnak.

Az Országgyűlés február 22-én elfogadta a hulladékgazdálkodási rendszer megújítására vonatkozó törvényjavaslatot, mely többek között az illegális lerakás szigorú szankcionálását is tartalmazza. Márciustól a jogsértőket a kormányhivatalok szervezetén belül létrejövő hulladékgazdálkodási hatóság – más szervekkel együtt – szigorúan büntetheti. Az illegális szemetelőknek pénzbírságot kell fizetniük, a jelentős mennyiséget meghaladó hul­ladék elhelyezéséért három évig terjedő szabadságvesztés is kiszabható. A veszélyes hulladék vagy különösen jelentős mennyiségű hulladék elhelyezéséért pedig akár öt év szabadságvesztésre ítélhető az elkövető.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában