2021.05.20. 06:55
Ha jól látható, akkor a fekvőrendőr nem tesz kárt az autóban
Békéscsaba több utcájában is telepítettek nemrég forgalomlassító berendezéseket. Olvasónk felvetette, vajon nem okozhatnak-e kárt a fekvőrendőrök a járművekben, főként azokban, amelyek napi szinten többször kénytelenek áthaladni ezeken az eszközökön.
20210518 Békéscsaba Fekvőrendőröket újítottak fel fotó Bencsik Ádám Békés Megyei Hírlap
Fotó: Bencsik_Adam
Megkeresésünkre Szarvas Péter polgármester hírportálunknak azt nyilatkozta, az idei év folyamán képviselői kérésre négy helyszínen – a Szabó Dezső, a Rákóczi és a Diófás utcában, valamint az Alsó-körös soron telepítettek fekvőrendőrt, ezek mellett pedig a Dr. Becsey Oszkár utcai óvoda előtt meglévőt újították fel. Hogy hová telepítik ezeket az eszközöket, az főként a lakossági igények alapján dől el. A polgármester kiemelte, jellemzően azokról a területekről érkezik kérés a városüzemeltetési osztályhoz, ahol a már táblával jelzett sebességcsökkentést vagy lakó-pihenő övezeti besorolást nem veszik figyelembe a gépjárművezetők.

Szarvas Péter aláhúzta, csak ott helyezhetnek el fekvőrendőrt, ahol megfelelő megvilágítást kap az eszköz, emellett figyelembe kell venniük a kapubejárókat és az útkereszteződéseket is. Tömegközlekedéssel érintett utakra, illetve gyűjtőutakra nem tehetnek forgalomlassítót. A bordák engedélyezése nem tartozik a hatóság hatáskörébe, az önkormányzat jellemzően az utca „képviseletét” ellátó lakosokkal egyeztet, és igyekszik írásos hozzájárulásokat is beszerezni a későbbi viták elkerülése érdekében. A jövőbeli tervekkel kapcsolatosan a polgármester elárulta, a Hétvezér utcában, a Kőmíves Kelemen soron és az Egressy utcában van igény további forgalomlassító bordák kihelyezésére.
A rendőrségen úgy fogalmaztak, a szervezet minden olyan kezdeményezést támogat, amely a közúti közlekedési balesetek megelőzését szolgálja. Amennyiben a forgalomlassító telepítése előtt kikérik az illetékes kapitányság véleményét, a rendőrség szakemberei az adott helyszínen megvizsgálják a forgalmi viszonyokat, és szükség esetén ellenőrzésekkel, rendőri jelenléttel is igyekeznek elősegíteni a közlekedésbiztonság erősítését, az esetlegesen fennálló balesetveszély megszüntetését.
Zahorán Gyula gépjárművezető-oktató meglátása szerint, fekvőrendőr több békéscsabai vizsgaútvonalon is lassítja a forgalmat, jó, ha a tanuló vezetők hozzászoknak, bizony, vannak szakaszok – például pihenőövezetek, játszóterek, iskolák, idősotthonok környezetében –, ahol le kell lassítani. Nem a büntetés a mérvadó, hanem az óvatos, körültekintő, esetleg halkabb áthaladás.
A szakember hozzátette, amennyiben a fekvőrendőr kitáblázott, jól látható, frissen festett, akkor 5-10-15 km/órás sebességre lassítva gond nélkül át lehet rajta huppanni, nem okozhat számottevő időveszteséget sem. Bosszantóvá, károkozóvá abban az esetben válhat az eszköz, ha nem észlelhető, elhanyagolt állapotú, és ezért nagy sebességgel hajtanak át rajta.