Békés megye

2021.05.24. 13:44

Gyermekek százain segítettek a gyulai koraszülöttmentővel

Háromszázötven koraszülött vagy beteg gyermeknek segíthettünk az első útjára szinte pontosan két éve elindult Viharsarki Koraszülöttmentő-autónak köszönhetően – nyilatkozta hírportálunknak dr. Abdulrahman Abdulrab Mohamed. A Viharsarki Koraszülöttmentő Alapítvány elnökével az elmúlt időszak eredményeiről és a jövő kihívásairól beszélgettünk.

Papp Gábor

A koraszülöttmentő-autó működésében részt vevő valamennyi munkatársunk és önkéntesünk számára nagyon fontos visszajelzés, hogy alig két év alatt háromszázötven koraszülöttnek, beteg csecsemőnek és gyermeknek segíthettünk – fogalmazott az alapítvány elnöke. Dr. Abdulrahman Abdulrab Mohamed elmondta, nagyon sok helyen jártak az indulás óta eltelt időszakban, összesen már 42 ezer kilométert tettek meg. – Szállítottunk gyerekeket Orosházáról és Békéscsabáról Gyulára, a megyéből a szegedi gyermekklinikára és onnan vissza. Sürgős beavatkozások miatt jártunk több alkalommal az Országos Kardiológiai Intézetben.

Dr. Abdulrahman Abdulrab Mohamed (balról) két évvel ezelőtt, a mentőautó átadásakor is az összefogás fontosságára hívta fel a figyelmet /Fotó: Viharsarki Koraszülöttmentő Alapítvány/

Sajnos többször is előfordult, hogy olyan súlyos szívfejlődési rendellenesség alakult ki újszülötteknél, hogy szinte ahogy a világra jöttek, indulnunk kellett a fővárosba, mert ilyenkor az időfaktornak óriási a jelentősége – hangsúlyozta. – Természetesen a gyerekek hazajutásáról is gondoskodtunk. Többször olyan is előfordult, hogy a Cerny Alapítvány Kecskemétig hozta el a kis betegeket, ahonnan mi szállítottuk őket tovább Békés megyébe.

Szintén előfordult, hogy idegsebészeti beavatkozás szükségessége miatt vittek gyerekeket Debrecenbe a megyéből, sőt, még az is megtörtént, hogy Szegedről szállítottak át újszülöttet a hajdúsági megyeszékhelyre. Jártak Kalocsán is, ahol ikrek jöttek a világra koraszülöttként.

– Az egyik gyermeket a szegedi kollégák, a másikat mi vittük lélegeztetve a Szegedi Gyermekklinikára – tette hozzá. Emellett riasztották őket koraszüléshez, és olyan esethez is, amikor otthon jött világra az újszülött. Orosházáról súlyos szívritmuszavarral született csecsemőt vittek Budapestre, előbb helyben stabilizálták a gyermek állapotát, majd kardiológus kíséretében folytatták az utat a kardiológiai intézetbe, ahol haladéktalanul megkezdték a kezelést.

– Óriási öröm számunkra, hogy a gyermek azóta egészségesen hazamehetett – nyomatékosította dr. Abdulrahman Abdulrab Mohamed. – Hasonló volt, amikor Gyuláról vittünk néhány órás újszülöttet Budapestre, az ottani szakembereknek köszönhetően ő is jól van. Egy csecsemő kizáródott heresérvvel született, amint észrevettük, máris indultunk Szegedre, ahol az ottani sebészeknek köszönhetően megműtötték, és megmentették a testrészt. Ő is otthon van már szeretett családja körében, egészségesen.

Mint megtudtuk, a koronavírus-járvány még több feladatot rótt rájuk. Az elnök kiemelte az összefogást, amivel az alapítvány működik. Dr. Becsei László, a Békés Megyei Központi Kórház főigazgató-főorvosa, Takács Árpád, a Békés Megyei Kormányhivatalt vezető kormánymegbízott, dr. Kövesdi József osztályvezető főorvos, dr. Zátonyi Adél főorvos, a kiváló nővérek, a járművezetők, az önkéntesek, az adományozók, dr. Kovács József országgyűlési képviselő, a gyulai városvezetés, dr. Görgényi Ernő polgármester, Alt Norbert alpolgármester, dr. Csige Gábor jegyző és az Országos Mentőszolgálat is egyaránt sokat tesz a jó ügyért, ahogy a megyei települések is. A népszerű műsorvezető, Novodomszky Éva és Balázs Andrea színművész is melléjük állt.

Minden támogatás sokat jelent

Dr. Abdulrahman Abdulrab Mohamed elmondta, az alapítvány vezetőségét továbbra is dr. Fodor Zsuzsannával és Beszterczey Attila színművésszel alkotják. – A munka folyamatos, mindenki szabadidejében, ellentételezés nélkül végzi ezt a feladatot – tette hozzá.

A működési költségek összetettek, az autó fenntartását, az üzemanyagot, a biztosítást, az egyszer használatos orvosi eszközök költségeit egyaránt biztosítják, illetve a szakember juttatását is támogatják. Az alapítvány minden segítséget örömmel fogad.

ELŐZMÉNY:

https://www.beol.hu/kozelet/helyi-kozelet/ket-eve-indult-a-viharsarki-koraszulottmento-3951277/

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában