békés megye

2021.05.18. 06:55

Folyamatos életveszélyben dolgoznak a különleges mentők

A Dél-Kelet Magyarországi Különleges Mentőszolgálat önkéntesei hatalmas szerepet játszanak a régiónkban történő mentési feladatokban. Nagy-Pál Miklóssal, a mentőszolgálat elnökhelyettesével többek között a csapat múltjáról, valamint az embert próbáló feladataikról beszélgettünk.

N. T.

– Mikor alakult a mentőszolgálat és hogyan épül fel a csapat?

– A mentőszolgálat 2004-től működik, jelenleg mintegy húsz fős létszámmal dolgozik az önkéntes csapat. Egészségügyi, hajóvezető, vízimentő, búvár, alpinista, drónos, illetve statikus egységekkel is operálunk.

– Milyen feladatköröket látnak el?

– Foglalkozunk eltűnt személyek keresésével, elsősegélynyújtással, vízimentéssel, de akár természeti katasztrófák felszámolása során is bevethetőek vagyunk. Feladataink közé tartozik a magasból, illetve mélyből történő mentés, valamint a víz alatti felderítés is. A katasztrófavédelemnél, a rendőrségnél és az Országos Mentőszolgálatnál is megvan az elérhetőségünk, amelyen keresztül tudnak minket értesíteni, amennyiben szükség van ránk.

A mentőszolgálat tagjai gyakorlatozás közben /Fotók: Dél-Kelet Magyarországi Különleges Mentőszolgálat/

– Milyen motivációnak köszönhetően jött létre a mentőszolgálat?

– A Magyar Vöröskereszt Békés Megyei Szervezetének volt korábban egy kezdeményezése, akkor egy vízimentőkből álló csoport működött, amelynek tagjai árvizeknél segédkeztek. Ebben a csapatban dolgoztam én is. Mi akkor egy sokkal komplexebb feladatkörben gondolkodtunk, ezért hoztunk létre egy külön szervezetet, amelynek keretein belül saját magunkat képeztük tovább. Az volt a célunk, hogy minél szélesebb körben bevethetőek legyünk.

– Milyen kompetenciák szükségesek egy ilyen feladatkör elvégzéséhez?

– Szerintem a legfontosabb elsősorban az, hogy aki ilyen munkát akar végezni, a csapatba be tudjon illeszkedni, legyen képes másokkal együtt dolgozni. A leghangsúlyosabb dolog nálunk a bizalom. Bármikor tudnunk és mernünk kell hátat fordítani a másiknak, akármi is történjék. Emellett kiemelném a tanulni- és tenni akarást is. Minden szituációból tanulunk valamit, amelyet tudni kell újrahasznosítani, elővenni. Ezért is szoktunk kielemezni minden eseményt, hogy megfigyeljük, hogy mi az amit jól csináltunk, illetve mi az amit jobban csinálhattunk volna. Nincs olyan, hogy valamit rosszul csináltunk.

– A közelmúltban milyen akcióban vettek részt?

– A legutóbbi riasztásaink eltűnt személyek keresésére irányultak. Ezek között volt a Gyomaendrőd közelében, a Hármas-Körös partjáról eltűnt férfi keresése is. A szolgálat egyik tagja ekkor az alámerülésben vállalt szerepet, valamint segédkeztünk a holttest kiemelésénél.

– A mentőszolgálat tagjai milyen sűrűn kerülnek életveszélybe?

– Aki ilyen feladatkört végez, folyamatosan életveszélyben van, mivel észnél kell lenni, hogy mi mit követ, mert könnyen ott maradhat az ember, pláne a folyókba, vagy tavakba merülés során. Leginkább zéró látótávolságú vizekbe merülünk, ami különösen veszélyes. Könnyen tragédia is lehet a merülésből, ha a búvár elakad például egy hídmaradványban, vagy egy – a vízbe bedőlt – fában. Ezekre folyamatosan, kellő óvintézkedésekkel figyelünk, a búvár például vezetőkötéllel megy, a parton áll készenlétben egy másik búvár, a vezető fogja a kötél végét. Az alapmottónk az, hogy egy ember nem ember.

Mikor van szükség alpinistákra?

Nagy-Pál Miklós külön kitért az alpinisták feladatkörére is. Az alpinisták a magasból, valamint mélyből történő mentést végzik. Mint megtudtuk, az Alföldön az a jellemzőbb, hogy valaki kútba esik, vagy mély, szűk helyen kerül bajba. Ilyenkor a mentéshez speciális kötéltechnika szükséges. Ugyanakkor helyszínként előfordulhat romos épület, vagy akár pince is.

Ám akkor is szükség lehet alpinistákra, ha esetleg valaki a magasban reked, ott lesz rosszul és esetleg kötélpályát kell kiépíteni a hordágyas mentéshez.

Kapcsolódó cikkünk:

https://www.beol.hu/kek-hirek/helyi-kek-hirek/megtalaltak-a-gyomaendrod-kozeleben-eltunt-ferfi-holttestet-3837211/

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában