parkosítás

2021.05.10. 17:29

Az összetartozást is erősíti a Tarhoson elültetett hatszáz kisfenyő

Hatszáz fenyőfát ültettek el a Tarhos Mindenkié Civil Egyesület tagjai a kö­zelmúltban a településen. A szervezet tavaly már egy kis levendulást is létrehozott a községben, és számos területen erősíti Tarhos lakóinak összetartozását.

Papp Gábor

20210503 Tarhos Fenyőfa ültetés Kelemen Imre Barta Zoltán Kürti Sándor és Szilágyi Anikó Fotó: Imre György IGY Békés Megyei Hírlap

– Egyesületünk egyik fontos célja, hogy hozzájáruljon községünk még szebbé, még hangulatosabbá tételéhez – nyilatkozta hírportálunknak Kelemen Imre. A Tarhos Mindenkié Civil Egyesület elnöke kiemelte, korábban együttműködési megállapodást kötöttek az önkormányzattal, amelynek köszönhetően használatra megkaptak egy közel négyezer négyzetméteres földterületet.

Kelemen Imre, Szilágyi Anikó alpolgármester, Kürti Sándor és Barta István Zoltán a kötődést kifejező, negyvenegy éve ültetett nagy és az egyik kis fenyővel

– Ezen a településrészen ültettük el a részben a Nemzeti Együttműködési Alap (NEA) pályázati támogatásával, részben saját forrásból megvásárolt görög jegenyefenyőket és Nordmann-fenyőket – tette hozzá Kelemen Imre.

Mint megtudtuk, a munkát az egyesület tagjai végezték el a szabadidejükben, és ők is tartják majd karban a „faiskolát”.

A fenyőkkel a civil szervezetnek hosszú távú céljai vannak. Néhány év múlva jelképes összegért gyökeres formában átadják a község érdeklődő lakóinak azzal a feltétellel, hogy később Tarhos egy arra kijelölt területén ismét elültetik majd a fákat.

Kelemen Imre, Barta István Zoltán és Kürti Sándor a jövőbeli tervekről is egyeztetett /Fotó: Imre György/

– Így folyamatosan parkosíthatnánk Tarhoson. A fenyőket egyébként Kaposváron egy kifejezetten fenyőkkel foglalkozó termelőtől szerezte be az egyesület, illetve Kelemen Imre.

Az egyesület egyébként nagyon aktív tevékenységet folytat Tarhoson. Az említett 4000 négyzetméteres terület egy részére tavaly már 800 tő levendulát is telepítettek.

A különleges virágból pedig rögtön az első évben ajándékokat is készítettek, amelyeket az 1980-as árvízi megemlékezés vendégei kaptak meg.

– Természetesen idén szeretnénk ezen a téren is előrelépni. A levendulából az ajándéktárgyak mellett illatosított talpbetétet is készítünk majd – árulta el az egyesület elnöke.

A maradék földterületen pedig szárazbabot ültetnek, a termésből közösségi rendezvényeken fognak finomságokat főzni. Az egyesület­ emellett a közelmúltban ­székházat is vásárolt, ­illetve várhatóan ők üzemeltetik majd a nemrég önkormányzati tulajdonba­ került, korábbi állami üdülőt vagy erdészlakot. A civil szervezetnek egyébként több mint száz ­tagja van, ami már csak azért is jelentős szám, mert Tarhos állandó lakossága ­valamivel haladja meg a nyolcszázat.

Kürti Sándor polgármester elmondta, nagyon fontosnak tartja, hogy az egyesületnek komoly közösségerősítő, közösségmegtartó ereje van.

– A szervezet tagjainak 99 százaléka tarhosi, vagy ezer szállal kötődik a településhez. Tarhosiak dolgoznak tarhosiakért – hangsúlyozta­. A polgármester kiemelte, az önkormányzat együttműködési megállapodást kötött az egyesülettel, és egyebek mellett az említett közel 4000 négyzetméteres föld­terület átadásával is igyekszik­ segíteni a munkájukat.

– ­Napjaink rendkívül nehéz időszakában még inkább felértékelődik az összetartozás, amiben egy ilyen civil szervezetnek kiemelt szerepe van.

A fenyők a kötődés jelképei is

Barta István Zoltán vállalkozó is a Tarhos Mindenkié Civil Egyesület mellé állt.

– Összetett és tiszteletreméltó munkát végeznek önkéntesen, amelyet tarhosi elszármazottként fontosnak tartok támogatni – hangsúlyozta a békési vállalkozó, aki elárulta, hogy 18 éves koráig élt Tarhoson, egy tanyán. – Nagyon érdekes, hogy 41 éve, 1980 januárjában ültettem el az otthonunk mellett az akkori karácsonyfánkat, ami alaposan megnőtt és ma is áll. Ahogy a fenyő gyökerei kapcsolódnak a földbe, úgy kötődünk nagyon sokan, régi tarhosiak mi is a községhez. Ezért is fogott meg nagyon az egyesület fenyőültetési programja.

Barta István Zoltán elmondta, segíteni fogja az egyesületet a pályázati saját forrás előteremtésében, illetve egyéb területeken is.

– A szervezet hatszáz fenyőt ültetett el, vállaltam azt is, hogy ezt kiegészítem annyival, hogy minden tarhosi lakosra jusson egy-egy kisfa – fogalmazott. Mindez azt jelenti, hogy várhatóan őszre, az újabb ültetések idején már több mint 800 kisfenyő lesz az egyesületi faiskolában.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában