Dirty Slippers

2021.04.27. 09:35

Új felállásban folytatja a gyulai zenekar

A pandémiás időszak ellenére is rendkívül aktív munka zajlik a Dirty Slippers háza táján: a gyulai zenekar elkészítette három nemzetközi sztárproducer közreműködésével a Vársz valahol című vadonatúj, tíz számos nagylemezét, majd pár hete megjelent a Rendetlen gyerek című videoklipjük. Ez pedig azóta is hallható a rádiókban, látható a zenecsatornákon, a Youtube-on pedig közel negyedmillióan tekintették meg.

B. O.

Bodrogközy Rita és Lobó-Szalóky Lázár 2014 óta a zenekar szerzőpárosa azonban néhány napja fontos bejelentést tettek: új felállásban folytatják.

– A tavalyi évben számomra kiderült, hogy másokkal képzelem el a zenekar jövőjét. Ritával a pandémia alatt a saját stúdiónkban elkészítettük a legújabb albumunkat, ami az elődeihez képest egy dallamosabb, kiforrottabb anyag lett. Ezeknek a daloknak az előadásához pedig megtaláltuk azokat az új zenésztársakat, akik véleményünk szerint, és a próbafolyamatok során máris bizonyították, hogy érzelmileg is hitelesen tudják képviselni a zeneiségünket és a mondanivalónkat. Így a legnagyobb szeretetben és jó hangulatban kezdtük el a közös munkát Ferenczi Bebivel és Tóth Zsomborral. Hosszú idő után azt érzem a zenekarban, amit mindig is szerettem volna – kezdte Lobó-Szalóky Lázár.

Fotók: Joseph Falcon

Bodrogközy Rita hozzátette, az átállás teljesen zökkenőmentesen ment, és már a stúdiófelvételen és a fotózáson is kiderült, hogy nagy az összhang, fél szavakból is megértik egymást a tagok.

– Nagyon jó érzés, hogy egy irányba evezünk és aktív alkotói közösséget tudhatunk magunkénak, ez pedig korábban nekem nagyon hiányzott. Inspirációból sincs hiány, hiszen nagyon sok ötletünk van a jövőre nézve – részletezte.

Ferenczi Bebi, a zenekar új dobosa, aki már rangos díjakat is magáénak tudhat, mint például a Drum-Line dobverseny dobogós helye, boldogan osztott meg részleteket az új felállásról. – Jó érzés olyan zenekarban játszani, ahol, mint egy család, mindenkinek megvan az önálló szerepe, mind hangszeres tudást illetően, mind személyiség tekintetében. Számomra mindig fontos volt, hogy zenekarban az elvárt és megtanulandó dalok mellett a saját ötleteim is megvalósításra kerüljenek és egy ilyen inspiráló közegben ez nagy szabadság. Nagyon hiányzik a koncertezés, mert én szeptemberben léptem fel utoljára, alig várom, hogy a közönség is hallhassa, amire készülünk, illetve a srácokkal a közös energiákat, zenélést. Kíváncsi vagyok ilyen hosszú pandémia után, milyen lesz az új életünk és, hogy a közönség, hogy fogja tudni befogadni újra a szabadság érzését – fogalmazott a zenész.

A banda új basszusgitárosa, Tóth Zsombor, aki több underground formációban is bizonyított már. Őt saját szavai szerint váratlanul érte a megkeresés, mert eddig igencsak eltérő stílust képviselt. – Bevallom, engem meglepett a megkeresés a Dirty Slippers felől, hiszen innen nézve én többé-kevésbé keményebb zenét játszó bandákban, és underground körökben mozogtam azelőtt.

Viszont az elmúlt egy év a világban amúgy is hozott épp elég olyan helyzetet, amikor kiléptünk a komfortzónánkból. Tehát azt gondoltam, ideje nyitottnak lenni, miért is ne próbáljuk meg. Az eddigi közös munka és élmények pedig abszolút felülmúlják az előzetes várakozásokat, kíváncsian a folytatást – mesélte lelkesen Tóth Zsombor.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában