békés megye

2021.04.28. 06:55

Mérik a gombócokat a fagylaltosok, már csak a jó idő hiányzik

Bár az időjárás egyelőre kora tavaszias, a reggelek még csípősek, és a nappali hőmérséklet sem túl magas, a fagylaltszezon mégis elstartolt. Indulása pedig egybeesik a koronavírus miatti korlátozások fokozatos feloldásával, ami úgy tűnik, kedvezően hat a keresletre.

Vásári Erzsébet

20210427 Gyula elkezdődött a fagyi szezon a kis kézműves cukrázdában Fotó: Imre György IGY Békés Megyei Hírlap

Urbán Ildikó cukrászmester, a szarvasi Ildikó Cukrászda tulajdonosa elmondta, idén először, múlt szombaton árultak fagylaltot, amire már az első hétvégén nagy kereslet volt náluk, köszönhetően az épp aznap esedékes terasznyitásnak is.

Hozzátette, a cukrászda indulása óta foglalkoznak fagylaltárusítással, amiből kézműves termékeket készítenek. Fontos számukra a magas gyümölcstartalom, illetve a különleges diétás igényeket kielégítve van már pultjukban paleo fagyi is.

Elárulta, a 2021-es trend ízeket még nem térképezte fel, de saját célja idén is az, hogy minél több összetevőt – például önteteket, ropogósokat – ő maga készítsen a fagylaltokhoz, ezzel is színesebben kínálva a hűsítő finomságokat.

Fotó: Imre György

A fagylalt idei áráról Urbán Ildikó úgy nyilatkozott, cukrászdájukban 280 forintért mérnek egy gombócot, aminek minimum 5 dekagrammosnak kell lennie. Hozzátette, szétnézve a piacon ennél valamivel magasabb, 300 forint körüli átlagárat tapasztalt, ami alatt vélhetően azért is tud maradni, mert termékeinél teljeskörűen saját előállításra törekszik, ezzel egy plusz árrést elkerülve. A kínálatot tekintve elárulta, 34–35 féle ízzel készülnek ebben a szezonban.

Balogh László mestercukrász, a gyulai Kis Kézműves Kft. tulajdonosa azt mondta, ők már március óta dolgoznak fagylalttal, amire szép idő esetén nagy a kereslet, a borúsabb, hűvösebb napokon valamivel kevesebb. Összességében tehát meg vannak elégedve, és bíznak a vírushelyzet javulásában, a korlátozások további enyhítésében és ezzel együtt a jó nyári szezonban. Újdonságokkal idén is készülnek, amik közül jelenleg tesztüzemmódban van a ruby (rózsaszín) csokoládés sztracsatella, aminek a pink sztracsatella fantázianevet adták, illetve a bonbon meggy ízesítésű is. Teljes ízkészletük 50–60 között mozog, melyekből egyszerre 25 félét tudnak kínálni pultjaikban. Kiemelte, utóbbiak között mindig szerepelnie kell valamilyen mentes terméknek.

Visszatérve a nyitásra kifejtette, november 11. óta működnek korlátozottan a vírus miatt, Százéves Cukrászdájuk pedig azóta zárva volt. Múlt szombaton, 164 nap bezártság után, terasszal nyitották újra, nagy örömmel. Így készültségük mondhatni maximális, már csupán a jó időre várnak. Tavaly áprilisban ugyanis az időjárás kedvezőbb volt a mostaninál, így a fagylaltforgalom is erősebb, állandóbb volt.

Végül a vírus miatti kötelező maszkhasználatra kitérve elmondta, ebben a fagyiszezon tekintetében némi ellentmondást tapasztalt, hiszen az utcára, tölcsérbe való árusítás végig engedélyezett volt, azonban fogyasztani nem lehetett utcán a fagylaltot. Mindez persze leegyszerűsödött most a teraszok megnyitásával, előtte pedig a vásárlók autójukban, vagy elviteles dobozba kérve otthonukban fogyasztották el a fagyigombócokat. Kiemelte, pultjuknál természetesen felhívták a vendégek figyelmét az érvényben lévő jogszabályra.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában