pataki elek

2021.04.06. 19:55

Láncfűrésszel farag szobrokat fából a gyomaendrődi fiatal

Fafaragással még csak egy éve foglalkozik komolyabban, láncfűrésszel pedig csupán fél éve űzi a mesterséget, de már így is élethű szobrokat készít, többek közt állatokról és Star Wars-karakterekről mintázva a gyomaendrődi Pataki Elek. A 24 éves kreatív alkotótól megtudtuk, a faragás technikáját édesapjától tanulta.

Vásári Erzsébet

20210401 Gyomaendrőd Pataki Elek fafaragó portré fotó Bencsik Ádám Békés Megyei Hírlap

Fotó: Bencsik Adam

Alig múlt egy éve, hogy hírportálunk a dió- vagy éppen körtefából barokk stílusú bútorokat faragó Pataki Elekről cikkezett, most pedig fiát, a szintén Pataki Elek nevet viselő fafaragót látogattuk meg. Az ifjú ugyanis apja technikáját hosszú évek alatt ellesve, annak nyomdokaiba lépett. Egy éve már, hogy ő is fafaragással foglalkozik és mintegy fél éve tért át a modernebb, Magyarországon kevésbé megszokott láncfűrészes formájára.

A 24 éves alkotó beszélgetésünkkor elárulta, nagy szerepe volt abban édesapjának, hogy erre a pályára lépett, hiszen ő több mint 20 éve farag már hobbiszinten. Sok időt töltött vele műhelyében, ahol gyakran ki is próbálta magát. Az élet azonban az érettségi után először Szolnokra sodorta egy biztosítások közvetítésével foglalkozó irodába, amiről hamarosan kiderült, hogy nem az ő világa.

Pataki Eleket Yoda után E. T. is megihlette, a földönkívüli már csak felületkezelésre vár /Fotó: Bencsik Ádám/

Így visszatért Gyomaendrődre, ahol tavaly márciusban édesapja mellé szegődött, majd szeptemberben úgy döntött, saját lábára áll. A vésős fafaragással viszont nem volt teljesen megelégedve, így új technikák után kutatott. Ekkor figyelt fel jobban a láncfűrészes módszerre, amiben ki is próbálta magát. Első műve az az egyméteres medveszobor volt, amit három nap alatt készített el egy YouTube-videó alapján.

A korábbiakhoz hasonlóan feltöltötte közösségi oldalára, ahol meglepetésére számtalan pozitív visszajelzés érkezett róla. Ezt több mint 80 százalékban láncfűrésszel alakította ki, csupán az apróbb finomítások és a szem, orr, száj, valamint a medvéhez kapcsolódó kis bagoly kifaragása miatt nyúlt vésőhöz. Azóta sokat fejlődött, egy szobrot akár egy nap alatt is el tud készíteni. Egyik legújabb munkájának, egy sasnak pedig csak a csőrét és a szemét faragta marógépekkel, a vésőt így mára szinte teljesen elhagyta.

Pataki Elek elmondta, a láncfűrészes fafaragás azért tetszett meg neki, mert azt fiatalosnak és modernnek tartja, emellett tempós és lendületes, ami illik a mai világba. Hozzátette, ma már főállásban műveli, megrendelései főleg interneten keresztül érkeznek.

Tagja például a #vegyélhazait csoportnak, ahonnan számos felkérést, de egyúttal ötletet is kap. Tartja a kapcsolatot továbbá az ország különböző pontján élő láncfűrészes fafaragókkal is, akik szívesen osztják meg vele tapasztalataikat.

Műveiről kifejtette, most még főként állatokat farag, illetve Star Wars-karaktert és E. T.-t is készített, de az emberi arcok szintjéhez még úgy gondolja, fejlődnie kell. Munkái általában 60 centiméter és egy méter közöttiek, a gépállományát pedig folyamatosan bővíti azért, hogy minél gyorsabban és aprólékosabban tudjon dolgozni. A faragás után persze jön a felületkezelés, hogy a szobrok tartósak legyenek. Utóbbit az is biztosítja, hogy tölgyfából készíti őket, amely jól bírja az időjárás viszontagságait, bár télen ezt is ajánlott bevinni a fagy miatt. Emellett különböző anyagokkal kezeli szobrait, például lazúrral, illetve pácokkal színezi azokat.

Végül terveiről elárulta, bár eddig nem érkezett hozzá panasz, de idővel szeretne egy saját, külterületi műhelyt, ahol biztos nem zavar senkit a láncfűrészekkel, illetve izgalmasnak gondolja a fafaragó versenyeket is. Emellett, ha a vírushelyzet megengedi, idén Fülén is lesz egy erdei fafaragó fesztivál, ahová már ő is meghívást kapott. A legfontosabb számára azonban a folyamatos fejlődés.

Lendületes, de veszélyes mesterség

Pataki Elek elmondta, bár nagy faragóközösség van Magyarországon, azonban legtöbb tagja az idősebb korosztályba tartozik, az utánpótlás pedig csekély. A láncfűrészes fafaragás viszont egy olyan ága a pályának, amely vonzó lehet a fiatalok számára, ráadásul népszerűsítheti is azt.

Majd a vállalkozó kedvűek számára hangsúlyozta, a biztonságra oda kell figyelni a láncfűrészes technikával, hiszen itt veszélyes gépekkel dolgozik az ember. Ugyan a fafaragó láncvezetők a visszaugrás szempontjából már megbízhatóbbak, mint elődeik, de az óvatosság és körültekintés esetükben is rendkívül fontos.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában