galériával

2021.04.29. 13:00

Gyermekek tiszteletére ültettek fákat Berényben

Ismét megrendezték a “Minden születendő gyermeknek ültessünk egy fát” című programot csütörtökön délelőtt Mezőberényben, ezúttal a Gyomai úton. Az esemény keretében a városban 2018-ban és 2019-ben született gyermekek, szüleik és nagyszüleik tiszteletére ültettek fát, földlabdás gömbkőriseket.

P. G.

Siklósi István polgármester köszöntőjében elmondta, Mezőberényben a korábbi években megszokottá vált a rendezvény.

– Aki gyermeket vállal a jövőben gondolkodik, és ezt teszi az is, aki fát ültet – fogalmazott a városvezető. Siklósi István úgy vélekedett, fontos volt életre hívni a “Minden születendő gyermeknek ültessünk egy fát” akciót, amelynek helyszíne csütörtökön a Gyomai út melletti területtel gazdagodott. A polgármester beszámolt arról, hogy 2018-ban hetvennyolc, 2019-ben 91 gyermek született a városban. Idén január 1-én a város lakossága 10 ezer 154 volt.

 

Részt vett a programon Dankó Béla országgyűlési képviselő is, aki arra hívta fel a figyelmet, hogy aki fát ültet, bízik a jövőben.

– Nem nehéz párhuzamot vonni a gyermekvállalás és a faültetés között – folytatta a gondolatot Dankó Béla, majd nagycsaládosként is hangsúlyozta: annál nagyobb csoda nem lehet egy családban, mint amikor egy gyermek a világra jön. Az országgyűlési képviselő néhány mondatban szólt arról, hogy a kormány is kiemelten, számos módon, így egyebek mellett a családi adókedvezménnyel, a lakáshoz jutási támogatásokkal, autóvásárlási támogatással is segíti a családokat. Ennek kapcsán kiemelte, 2010-hez képes közel duplájára nőtt hazánkban a házasságkötések száma.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában