Békéscsaba

2021.04.20. 13:58

A felelős állattartás a céljuk, jó gazdikat szeretnének képezni

Gazdijogsi néven indít komplex edukációs programot a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih), az állatvédelmi problémák megoldásához ugyanis a szemléletváltás és az oktatás is elengedhetetlen – jelentette be a hivatal a napokban. Az ősszel induló kezdeményezés célja, hogy gyakorlati ismeretekkel és kellő elméleti tudással ruházza fel azokat az állattartókat, akik a jó gazda gondosságával szeretnék kutyáikat ellátni.

Busi Ottó

A kutyákkal való együttélés törődést és felelős gondolkodást követel /Illusztráció: Shutterstock/

Fotó: Shutterstock

A program létrehozásában többek közt az Agrárminisztérium, az Állatorvostudományi Egyetem, a rendőrség, kutyakiképzők, önkormányzatok és civil szervezetek is közreműködnek. Az önkéntesen vállalható, ingyenes, online képzés várhatóan szeptembertől, e-learning formájában indul majd. A tananyag többek között sorra veszi a kutyaválasztás szempontjait, anatómiai és élettani alapismereteket nyújt, de bemutatja a kutya alapvető szükségleteit, viselkedési formáit és viselkedési problémáit, valamint a kutyatartás jogi szabályozását is. A kezdeti elméleti anyag később gazda-kutya gyakorlati képzéssel bővülne majd, távlati cél pedig, hogy

teljesítése kötelező előfeltétele legyen a kutyavásárlásnak, illetve az örökbefogadásnak.

Ovádi Péter, a Nemzeti Állatvédelmi Program megújításáért és végrehajtásáért felelős miniszteri biztos kiemelte, a nemrég nagy sikerrel zárult állatvédelmi felmérés során egyhangú véleményként fogalmazódott meg, hogy a felelős állattartásra való nevelést már kisgyermekkorban el kell kezdeni, a kitöltők több mint 99 százaléka szerint. Ennek érdekében a Gazdijogsi program nagy hangsúlyt fog fektetni a felelős állattartásra vonatkozó képzések tartására, a kutyatartóknak és állatbarátoknak szóló honlap működtetésére, egyúttal szakmai konferenciák és szabadtéri rendezvények szervezésére.

A kutyákkal való együttélés törődést és felelős gondolkodást követel /Illusztráció: Shutterstock/

Kiszely Zoltánné, a Békéscsabai Városi Állatvédők Közhasznú Egyesülete elnöke is a felelős állattartást, az erre való nevelést emelte ki. Mint elmondta, nagyon fontos, hogy már egészen kicsi korban megtanulják a gyermekek azt, hogy miként kell bánni egy állattal, és hogyan kell megfelelően gondoskodni róluk. – Óvodáskorban például érdemes egy érzékenyítő programban, egy szerepjátékban megtanítani, hogy az állat egy érző lény, hogy ő is éhezik, szomjazik, ha nem kap enni, inni. Számára is rossz érzés, ha nem foglalkoznak vele, vagy ha méltatlan körülmények között kell élnie. Fontos lenne a témában az alapdolgokat már ekkor megtanítani a gyermeknek, erre pedig aztán később lehetne építkezni – hangsúlyozta Kiszely Zoltánné.

Kovács Erika tenyésztő, az egyik csabai kutyaiskola vezetője hangsúlyozta: hasznos lenne például, ha

a leendő gazdik az adott kutyusok tulajdonságait, habitusát megismernék, mielőtt azokat magukhoz veszik.

Elmondása szerint sokszor találkozni olyannal, hogy például a mozgásigényesebb, nagyobb testű kutyáknak nem tudnak annyi figyelmet, energiát szentelni a gazdik, mint kellene. Úgy fogalmazott, sokszor csak akkor jönnek rá minderre, arra, hogy rosszul választottak, amikor az állat már felnőtt, ilyenkor pedig már jóval nehezebb új gazdát találni az állat számára. Szavai szerint egy felelős tenyésztő mindezekre figyel, felméri a leendő gazdit, és utána sem engedi el a kezét. – Ettől függetlenül mindenképp támogatandó a kezdeményezés, hogy elméleti és gyakorlati ismereteket kapjanak a leendő kutyatulajdonosok – tette hozzá.

Körülbelül másfél millió kutyát tartanak jelenleg hazánkban

– A Nébih szakembereivel jelenleg azon dolgozunk, hogy gyakorlati ismeretekkel és kellő elméleti tudással ruházzuk fel az állattartókat, akik a jó gazda gondosságával szeretnének kutyáikról gondoskodni – beszélt a programról dr. Bognár Lajos országos főállatorvos. Hozzátette, hazánkban körülbelül másfél millió kutyát tartanak, amely a lakosságszámra vetítve nemzetközileg is soknak számít. A velük való együttélés pedig folyamatos törődést és felelős gondolkodást követel.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában