támogatás

2021.03.18. 14:50

Televíziót és légfertőtlenítőket kapott az orosházi mentőállomás

Átadta az orosházi mentőállomás dolgozóinak Dávid Zoltán polgármester azt a mintegy 200 ezer forint értékű adományt, amellyel az önkormányzat támogatja a mentősök munkáját.

Cs. I.

Szilaj Izabella, a mentőállomás vezetője emlékeztetett, minden évben olyan hasznos használati tárgyakkal gyarapodnak, amik az állomáson töltött kevés idejüket komfortosabbá teszik. S miközben ezt mondta, érkezett is hozzájuk egy riasztás, két mentőkocsi azonnal elindult az állomásról. Az idén három levegőfertőtlenítőt és egy televíziót vehettek át.

Szilaj Izabella állomásvezető és kollégái örömmel fogadták az ajándékokat, melyeket Dávid Zoltán polgármester adott át /A szerző felvétele/

Dávid Zoltán reményét fejezte ki, hogy a megfeszített munka közben a három ózongenerátoros fertőtlenítő lámpa a munkabiztonsághoz, a modern tévé pedig a kevés szabad idő hasznos kitöltéséhez járul hozzá.

– Hálásak vagyunk azért a megfeszített munkáért, amit a frontvonalban dolgozók ezekben a hónapokban, hetekben végeznek – tette hozzá a városvezető.

A korábbi években az önkormányzat kerti kiülőt, irodabútort, a pihenőbe ágyat is vásárolt a mentőállomáson dolgozóknak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában