békés megye

2021.03.05. 19:59

Megírtuk ötven éve, hol járt Darvas, és mit hirdettek

Február 28. az év 59. napja a Gergely-naptár szerint. Az évből még 306 (szökőévekben 307) nap van hátra. Ötven éve, 1971. február 28. a hónap utolsó napja volt és vasárnap. Mint idén. Elemérek ünnepelték névnapjukat. Mint most. Annyi különbség akadt, hogy az akkori megyei napilap, a Népújság, vasárnap is megjelent. S hogy mi mindennel foglalkoztak akkoriban az újság készítői? Fellapoztuk a fél évszázaddal ezelőtti lapszámunkat.

Csete Ilona

Ferenc János csoportvezető, Nagy András géptervező és Matula Erzsébet rajzoló a tervezőmunka közben

1971. február 28-án arról cikkeztünk, hogy jelentős esemény színhelye volt az Orosházi Petőfi Művelődési Központ. Az értelmiségi klub első, alakuló összejövetelén részt vett Darvas József, a Magyar Írószövetség elnöke, és találkozott az üzemek, intézmények, tömegszervezetek képviselőivel. Darvas József a találkozó résztvevőivel az értelmiség helyzetéről, szerepéről beszélgetett. A vendég jól ismerte Orosháza életét, fejlődését, úgy is, mint a város szülötte, s úgy is, mint országgyűlési képviselője. A megye másik részén, 1946. március 10-én a szeghalmi parasztpárt helyiségében 56 alapító kimondta a földműves-szövetkezet megalakítását.

A szövetkezet „induló” vagyona akkor 11,2 millió pengő volt

– derült ki a másik cikkből.

„Azóta 25 év telt el, és a szeghalmiak a következő napokban gazdag rendezvénysorozattal ünneplik a negyedszázados jubileumot. Kibővített szövetkezeti aktívaülés nyitja meg a sort, ugyanezen a napon dokumentumkiállítás nyílik a szeghalmi művelődési házban a szövetkezet 25 éves történetéről” – olvastuk a beszámolót. Egy jól sikerült céget is bemutatott a napilap. A Mezőkovácsházi járás termelőszövetkezetei létrehozták az építőipari közös vállalkozást, amely az ország egyik legeredményesebben és leghatékonyabban működő közössége lett.

Ferenc János csoportvezető, Nagy András géptervező és Matula Erzsébet rajzoló a tervezőmunka közben

„A mezőkovácsházi Új Alkotmány Tsz sertéshizlaldáját bővítik. Ezt a munkát átgondolt tervezés előzi meg. Képünkön Ferenc János csoportvezető, Nagy András géptervező és Matula Erzsébet rajzoló látható munka közben” – ez derült ki a cikkhez tartozó fotóról.

Akkoriban nagyon sok hirdetés jelent meg. Az Orosházi Üveggyár magas kereseti lehetőséggel olvasztókemence építéséhez és karbantartásához kemencekőműveseket keresett. Csábító ajánlattal is „megfűszerezte” a munkakeresők kedvét:

„A kemencekőműves szakmával nem rendelkező kőművesek átképzését a gyár biztosítja. Családosok részére meghatározott időn belül lakást, egyedülállók részére pedig havi 200 forint albérleti hozzájárulást biztosít a gyár.”

Nem maradhatott ki a sportoldal sem

A lap februári, utolsó száma bemutatta az 1955-ben született cselgáncsozó Román Zoltánt. Kiderült, négy évig úszott, majd egy ismerőse levitte a dzsúdósok edzésére. Ottragadt.

Számos egyéb hírt is megosztottunk az olvasókkal akkoriban. Például a Békés Megyei Művelődési Központ a következő hét programját ajánlotta: a Közép-Bánát népművészetét bemutató kiállítást. Dévaványa nagyközség jóvá hagyta a költségvetési üzem múlt évi munkájáról szóló beszámolójelentést; Jól sikerült farsangi karnevál színhelye volt a szarvasi 2-es számú általános iskola díszterme. A karnevál bevételét az úttörőcsapat vezetősége a pajtások nyári táborozására fordítja.

Jött Máté Péter, Aradszky László

Beharangoztuk 50 éve, hogy Békéscsabán két új szabás-tanfolyam kezdődik, főként a felnőttek sajátíthatják el e tevékenység mesterfogásait az Ifjúsági és Úttörőházban, illetve az 5. számú általános iskolában; szombat esténként a Pallas zenekar közreműködésével kezdődik össztánc, vasárnap 6 órától délutáni koktél lesz, ahol a Sigma együttes játszik… Szólistaparádé részese lesz az, aki Békéscsabán a Fegyveres Erők Klubjába ellátogat: a szólistaparádén a klubban részt vesz Madarász Katalin népdalénekes, Máté Péter, valamint Aradszky László is.

Archív fotó

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában