Békés megye

2021.03.02. 19:59

Egyre többen érdeklődnek a nevelőszülői hivatás iránt

Magyarországon jelenleg 23 ezer gyermek nem a vér szerinti családjában, hanem nevelőszülőnél vagy gyermekotthonban nő fel. Ez év januárjától már hazánk tizenhárom megyéjében, mintegy hétezer gyermekről gondoskodik a Szent Ágota Gyermekvédelmi Szolgáltató, azzal a célkitűzéssel, hogy a családjukat nélkülöző gyerekek szeretetteljes környezetben nőhessenek fel.

Gál Csaba

Forrás: Shutterstock illusztráció

Fotó: Shutterstock

– Megyénkben jelenleg 525 gyermek, illetve fiatal felnőtt van elhelyezve, és 119 nevelőszülő áll foglalkoztatási jogviszonyban. Az elmúlt két évben stagnált a jelentkezők száma, ám tavaly óta érezhető az emelkedés, megindult egyfajta lelkesedés, egyre többen érdeklődnek a nevelőszülői hivatás iránt – fejtette ki Bulla Erika, a Szent Ágota Gyermekvédelmi Szolgáltató Békés megyei területi igazgatója.

Mint elmondta, ezt bizonyítja, hogy

már zajlik egy felkészítő tanfolyamuk a megyében és mivel már újabb jelentkezők is vannak, egy másik tanfolyam indítását is tervezik.

– A koronavírus-járvány kitörése nincs hatással a nevelőszülői hivatásra, hiszen csak olyan emberek vállalkoznak erre, akik kellő elhivatottsággal rendelkeznek, szociálisan érzékenyek, képesek megnyitni otthonukat és lelküket arra, hogy mások gyermekeit befogadják. Ehhez kivételes személyiség, lelki beállítottság kell – mondta el Kothencz János, a Szent Ágota Gyermekvédelmi Szolgáltató főigazgatója.

A nevelőszülői hivatásra olyan emberek vállalkoznak, akik szociálisan érzékenyek, képesek megnyitni otthonukat és lelküket /Illusztrációk: shutterstock.com/

– Általában egy emberben vagy egy párban ez a döntés hosszú ideig érlelődik. Békés megyében nőtt az érdeklődés a nevelőszülői hivatás iránt, de ennek a hátterében nem a koronavírus áll, hanem az intenzívebb jelenlétünk a nyilvánosságban – tette hozzá a főigazgató.

Az utóbbi hónapokban számos újságcikk foglalkozott a nevelőszülőséggel, több olyan családot is bemutatott a szolgáltató, akik sikeresek ebben a hivatásvállalásban. A közösségi médiában is jelen vannak, az érdeklődők arról számoltak be, hogy ott szereztek tudomást róluk.

Ha a gyermeket elhanyagolják, vagy testi, értelmi, érzelmi és erkölcsi fejlődését családi környezete vagy önmaga súlyosan veszélyezteti, és emiatt azonnali kiemelése szükséges, a hatóság azonnal közbelép.

A gyámhatóság, a rendőrség, az idegenrendészeti, vagy a menekültügyi hatóság, az ügyészség, a bíróság, esetleg a büntetés-végrehajtási intézet parancsnoksága végrehajtható határozatával a gyermeket azonnal a nevelésére alkalmas hozzátartozónál, illetve személynél helyezi el ideiglenesen. Ha erre nincs lehetőség, akkor a tizenkét év alatti gyermek nevelőszülőkhöz kerül. Mivel sok olyan gyermek van, akit máshol nem tudnak elhelyezni, a Szent Ágota Gyermekvédelmi Szolgáltató teljes ellátási területén szükség van nevelőszülőkre.

A nevelőszülők toborzása komoly szakmai kihívás

– Azt tapasztaljuk, hogy egyre nő a nevelőszülők átlagéletkora, kevés köztük a fiatal, az idősebbek korosztálynak időnként problémát okoz a kamasz gyerekek nevelése. Létkérdés minden megyében, így Békésben is, hogy még több gyermeket tudjunk családhoz juttatni, ezért komoly szakmai kihívás a nevelőszülők toborzása, mert a fiatalabbakat szeretnénk megszólítani – emelte ki Kothencz János.

Nagyon fontos az elhivatottság, a bizalom, a biztonság és a szeretet

Nevelőszülő az a 24. életévét betöltött személy lehet, aki büntetlen előéletű, legyen az akár férfi, akár nő, családi állapottól függetlenül. A gondozott gyermeknél legalább 18 évvel és legfeljebb 50 évvel lehet idősebb, személyisége és egészségi állapota alapján alkalmas kell, hogy legyen a nála elhelyezett gyermek vagy gyermekek ellátására. Ha lakhatási körülményei is megfelelőek a befogadottak egészséges fejlődésének biztosítására és hajlandó a felkészítő tanfolyam elvégzésére, a jogszabály szerint csak akkor válhat nevelőszülővé.

Kothencz János ugyanakkor hangsúlyozta, nevelőszülőnek olyan embereket keres a szolgáltató, akik bármilyen sorsú, életkorú gyermek befogadására készek. Ha ez a segítő szándék megvan, akkor egy önéletrajz és motivációs levél elküldésével lehet jelentkezni a békéscsabai területi igazgatóságon. Ezután egy többlépcsős, kiválasztási folyamat következik.

– A nevelőszülő feladata nem kevesebb, minthogy gondoskodjon a rábízott gyermek testi-lelki szükségleteiről, segítse visszakerülését a vér szerinti családba, vagy ha az nem lehetséges, akkor támogassa az örökbefogadás folyamatát. Előfordulhat az is, hogy hosszú évek alatt ő készíti fel a rá bízott gyermekeket, fiatalokat az önálló életre. Ebben a munkában nagyon fontos az elhivatottság, a bizalom, a biztonság nyújtása, de mindenekelőtt a szeretet – összegezte a hivatás velejáróit a főigazgató.

Kapcsolódó cikkeink:

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában