Gyula

2021.03.25. 12:17

Digitális témahetet tartanak az Erkel Gimiben

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma évről évre meghirdeti a Digitális Témahetet, melynek fő célja a digitális pedagógia módszertanának népszerűsítése és elterjesztése a köznevelésben. A programhoz mindig csatlakozik a Gyulai Erkel Ferenc Gimnázium is.

P. G.

Zámori Ida intézményvezető elmondta, a 21. századi iskolában a technológia alkalmazása nem cél, hanem eszköz.

– Amikor a technológiát alkalmazzák, például az alábbi tevékenységeket azonosíthatjuk: a diákok készítsenek prezentációkat; írjanak blogot; készítsenek szófelhőt; készítsenek animációt; tervezzenek leckét; készítsenek videókat; posztoljanak a csoportban; használják az interaktív táblát; készítsenek alkalmazásokat – tette hozzá. A Digitális Témahét oldala szerint „A program fontos törekvése, hogy a digitáliskompetencia-fejlesztés az informatikaórán túl kiterjedjen más tantárgyakra is. A részt vevő pedagógusok és diákok változatos és kreatív iskolai projektek keretében fejleszthetik képességeiket technológiával támogatott tanulás során.”

Archív fotó

Zámori Ida kifejtette, ebben a tanévben a március 22. és 26. közötti Digitális Témahétre ismét egy komplex programsorozatot állítottak össze.

– A 2019/20-as tanévben nevelőtestületünk összerakott egy projektet, melynek a „Candide-dal a világ körül” címet adtuk – folytatta a gondolatot. – Öt tantárgyat kötött össze ez a program, és könyvtári foglalkozásokkal is kiegészült, ami igazán érdekessé tette. Nagy örömünkre a Digitális témahéten „Könyvtári különdíjjal” jutalmazták összeállításunkat, és ebben a tanévben bázisintézményi online szakmai nap keretein belül a Békéscsabai Pedagógiai Oktatási Központtól lehetőséget kaptunk, hogy más intézményekkel is megismertessük összeállításunkat. Ez szerdán meg is történt.

Az osztályfőnöki órákon az online és offline világ egyensúlyáról beszélgetnek,

beszélgettek a diákjaink, hiszen ez a téma most aktuálisabb, mint valaha. A tantárgyakat pedig ismét egy közös projektbe vontuk össze, ami az Ecce Homo – Íme az ember címet kapta. A téma aktualitását az adja, hogy az elmúlt egy évben minden a vírusról, az online térről szól, és úgy látjuk, háttérbe szorul az ember. Ezért a projektbe bekapcsolt tantárgyakkal szerettük volna a humánumot a középpontba állítani, de úgy, hogy a digitális világban is alkalmazható technikákat, feladatokat, felvételeket fűztünk össze. Például a testnevelés tantárgy kapcsán „Ember és a sport” címmel magazint raknak, raktak össze a gyerekek; rajzból az emberábrázolást bemutató videóanyag készül a diákok rajzainak összefűzésével; énekből „Ember és muzsika” címmel wikipédiás oldal valósul meg; irodalomból „Az érző ember” traileren, ppt-n, Moodle feladatlapon, keresztrejtvényen keresztül jelenik meg; történelem tantárgyból „Emberek és korok” címmel készülnek tanulói munkák; kémiából „A kísérletező ember” kerül a középpontba, matematikából pedig „A problémamegoldó ember”-re helyeződik a hangsúly.

A szülőket is bekapcsolták

Zámori Ida intézményvezető elmondta, arra is törekedtek, hogy a szülők is bekapcsolódjanak a digitális témaheti programsorozatba, hiszen a kialakult „online világ” újra és újra átformálja családok életét is.

– Ezért ajánlottuk a figyelmükbe Prof. Dr. Aczél Petra előadását, aki gimnáziumunknak többször volt már vendége, és mindig nagy elismerést váltottak ki a megosztott gondolatai. Az előadás linkjét a Kréta rendszeren keresztül osztottuk meg a szülőkkel – hangsúlyozta a szakember.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában