békés megye

2021.03.22. 07:36

Csoda született egy hamburger árából

„Szeretet-fa” – ezzel a címmel hirdetett korábban jótékonysági akciót a békéscsabai Bonnyai Sándor. Azt kérte, hogy aki szeretne, ajánlja fel egy hamburger árát: összesen 712 ezer 239 forint gyűlt össze, és az összeg teljes egészéből tűzifát vásárolt a kárpátaljai, nagydobronyi gyermekotthon számára, ahol hetven lány nevelkedik. Az adományozóknak köszönhetően több teherautónyi tüzelőt szerzett be, amely legalább másfél téli időszakra elegendő.

L. B.

A gondviselő Isten úgy formálta mindannyiunk szívét, hogy abba jó sokan elférjenek. Hiszen a szeretetet azért kaptuk, hogy megosszuk egymással, megosszuk azokkal, akiknek erre a legnagyobb szüksége van. És milyen jó megélni, hogy kis hazánk ezeregy szegletéből érkeztek felajánlások a „Szeretet-fa” felhívásra – fogalmazott Bonnyai Sándor, akit a Békés Megyei Hírlap az olvasók szavazatai alapján a 2018-as Év emberének választott.

/Fotók: BMH/

Elmondta,

mindent megtett, hogy személyesen adhassa át a tüzelőt, az adományozók jóságát a gyermekeknek, a koronavírus-járvány azonban felülírta a terveit, így nem indult útnak, hanem átutalta a teljes összeget a gyermekotthon számlaszámára.

Hozzátette: a Kárpátaljáról küldött, kapok képet alapján jó látni, hogy a tüzelő pakolásába, talicskázásába a kicsik is bekapcsolódtak. Hangsúlyozta: csoda született egy hamburger árából.

Kapcsolódó cikkünk:

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában