Koronavírus Békésben

2021.02.08. 13:55

Várják már a nyitást a Békés megyei éttermek is

Az ételek elvitelre készítése és a házhoz szállítás együttesen sem helyettesíti a helyben étkezést a megye éttermeiben. Sok helyen már hétvégenként is menüztetnek, a felszolgálók egy része ideiglenes futárként dolgozik. A bértámogatás csökkenti a nehézségeket.

Nyemcsok László-Papp Gábor

20210205 Békéscsaba Stones étterem vezető mesterszakácsa Piató Zsolt. Fotó: Imre György IGY Békés Megyei Hírlap

Fotó: Imre György

Várkonyi Tibor, a gyulai Várkonyi Bisztró és Bár tulajdonosa kiemelte,

decemberre és januárra már megkapták az 50 százalékos bértámogatást, és ennek feltételeként dolgozóik továbbfoglalkoztatását is vállalták a meghatározott időtartamra. Úgy tudják, hogy erre a segítségre februárt illetően is számíthatnak.

– Ha majd kinyithatunk, bizonyára sikerül eredményesen működni. A legtöbben kényelmesen, az étteremben szeretik elfogyasztani a déli menüt, amit a felszolgálók ízléses díszítéssel, tálalással tesznek az asztalukra – hangsúlyozta Várkonyi Tibor.

A Várkonyi bisztróban csak elvitelre készítik a menüt, amiből így negyed annyit forgalmaznak /Fotó: Lehoczky Péter/

– Amíg nyitva voltunk, napi 200 menü is elfogyott – a munkahelyekről is sokan ide jártak ebédelni –, elvitelre ez nem több 40–50-nél. Legalább 100 menü, plusz az étlapról rendelések kellenének ahhoz, hogy a rezsit és a bér felét kitermeljük. Szerencsére bérleti díj nem terhel bennünket, mert saját tulajdon az étterem. Szeretik, szívesen jönnek a Várkonyiba a vendégek, reméljük, így lesz a tilalmak feloldása után is. Most megléptük, hogy hétvégente, szombaton és vasárnap is kínálunk elvitelre menüt, úgy is bent van az ehhez szükséges személyzet.

Bora Imre, a békéscsabai Panoráma Étterem tulajdonosa elmondta, a bértámogatást ők is megkapták, ez hozzájárul a veszteség csökkentéséhez. Náluk az elvitel mellett működik a házhoz szállítás is, de ezek együttesen sem helyettesítik a helyben étkezést.

Délután háromig vehetők igénybe szolgáltatásaik, utána ugyanis inkább a gyorséttermi ételek, például pizzák iránt mutatkozik kereslet. A Panorámában bővítették a menükínálatot, emellett szombaton és vasárnap is főznek.

Gazsó János, a békéscsabai Stones Étterem és Pizzéria ügyvezetője kiemelte,

a bértámogatást megkapták, nem is váltak meg senkitől. Az elvitel és a kiszállítás működik náluk, de ez nem kompenzálja az éttermi étkezést. A felszolgálók egy része ideiglenesen futárként dolgozik, mások konyhai kisegítőként.

Az ügyvezető kitért arra, bíznak abban, hogy átvészelik azt az időszakot, amíg nem lehetnek nyitva.

A Stones pizzéria vezető mesterszakácsa, Piatkó Zsolt (jobbról) és segítője nagyobb pörgéshez vannak szokva. A bértámogatás csökkenti a nehézségeket. Fotó: Imre György

Gulyás Gergely miniszterelnökséget vezető miniszter pénteken jelentette be a legújabb segítséget: a kormány döntött arról, hogy február 1. és május 31. között az állami és önkormányzati ingatlanok után nem kell bérleti díjat fizetniük az éttermeknek, kávézóknak, konditermeknek.

Senkit nem kellett elküldeni

A Csabagyöngye Étteremben annak ellenére, hogy nem tarthatunk nyitva minimálisan, legrosszabb napokon is 10–15 százalékkal csökkent az eladott menük száma – nyilatkozta lapunknak Bíró Csaba, az üzemeltető Békéscsabai Gyermekélelmezési Intézmény igazgatója. A szakember elmondta, természetes, hogy vannak, akik jobban szeretik komfortosabb, éttermi körülmények között elfogyasztani ebédjüket.

– Ez a visszaesés vélhetően ennek tulajdonítható, de a forgalom egyébként is hektikus, hiszen hétfőn és pénteken mindig kevesebb ebéd fogy a hétvége közelsége miatt – fogalmazott. Bíró Csaba kérdésünkre hangsúlyozta, komoly eredménynek tartja, hogy minden munkatársukat meg tudták tartani, és a fizetéseket sem kellett csökkenteni.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában