elismerés

2021.02.01. 17:29

Olvasóink döntöttek: ők az év emberei Békés megyében

Több ezer olvasói szavazat érkezett az év embere felhívásunkra a Békés Megyei Hírlapból kivágott és beküldött, valamint a Beol.hu hírportálon leadott voksok alapján. A több éves hagyományra visszatekintő versenyünkön most is arra kértük olvasóinkat, döntsék el, hogy a tavalyi évben megjelent ötven hét embere közül ki viselhesse az év embere címet.

P. R.

20210201 Békéscsaba Év embere választás díjátadó a képen Szigeti Antal atya Mészáros Ilona tanár fotó Bencsik Ádám Békés Megyei Hírlap

Fotó: BENCSIK ADAM

A két szavazást a helyezési számokkal egyesítettük, azaz az újságkivágások végeredményének helyezési számához hozzáadtuk az internetes szavazás eredményének helyezési számát, s akihez a legkisebb érték tartozott, ő végzett az első helyen. Így állt össze a végeredmény, melynek alapján harmadik helyezett lett Szigeti Antal római katolikus plébános, kiérdemesült esperes. A második hely dr. Varga Imréé, aki negyed évszázadon át vezette az Egyesített Gyermekvédelmi és Gyógypedagógai Intézetet Tarhoson, pedagógusként, gyógypedagógusként. Az év embere cím pedig Mészáros Ilona tanárnőt illeti meg.

Mészáros Ilona

A szükséges járványügyi előírásokat betartva Mészáros Ilona és Szigeti Antal hétfőn szerkesztőségünkben vette át az elismerését, dr. Varga Imre egyéb szakmai elfoglaltsága miatt nem tudott jelen lenni.

Mészáros Ilona egy külön meglepetést is átvehetett: a tavaly januárban szintén az év embere elismerésben részesült Nagy Lászlóné Szöllősi Teréz a győztesenek két fő részére 3 nap 2 éjszakára szóló pihenést ajánlott fel a TERI-lak vendégházban nyaralóházas elhelyezéssel.

Nagy Lászlóné Szöllősi Teréz

– Nagyon örülök az Év embere díjnak, és ezúton is köszönöm mindenkinek, aki rám szavazott – fogalmazta meg első érzéseit hírportálunknak a tanárnő. – A voksolás kezdetén elolvastam mind az ötven jelölt méltatását, hogy miért érdemelték ki a hét embere címet. Kiváló személiségekről van szó, akik mindannyian rászolgáltak volna, hogy megnyerjék ezt a nemes versengést. Óriási megtiszteltetés volt velük együtt szerepelni a játékban – árulta el hírportálunknak Mészáros Ilona.

– Hogyan élte meg a rendkívül izgalmas szavazást?

– Szép és izgalmas napokat éltem át. Kicsit hasonló érzés kerített hatalmába, mint amikor 2016-ban megnyerhettem az év pedagógusa díjat a megyében. A voksolás nagyon fontos megerősítést jelentett számomra arról, hogy érdemes volt negyvenegy éven keresztül tanítani, érdemes volt azzal foglalkozni, amit gyermekkorom óta szerettem volna. Mai napig hálásan gondolok drága szüleimre, akik taníttattak, segítettek mindkét diplomám megszerzésében. A tanári pályát az egyik legszebb hivatásnak tartom, én pedig igyekeztem élni azzal a lehetőséggel, amit az élettől kaptam. Minden diákot szerettem, aki belépett a tanterembe. Sok-sok egykori tanítványom és szüleik is szavaztak, ami elmondhatatlanul jó érzés. Olyanok is voksoltak, akik már az ország más részein, vagy távolabbi államokban, Németországban, Ausztriában esetleg a tengeren túlon élnek. Jó volt látni, hogy miként ment tovább az információs lánc, hogyan adták át egymásnak a szavazás hírét. Közben felelevenítettük az emlékeket, az órákat, a foglalkozásokat, és sokan írták üzenetben, hogy milyen jó lenne újra átélni mindezt. Ennél szebb elismerés aligha létezik.

Pocsaji Richárd főszerkesztő gratulált Mészáros Ilonának

– Egykori békéscsabai tanítványai mellett Gyuláról is nagyon sokan szavaztak Önre…

– Nagy boldogság, hogy a szülővárosomban és lakóhelyemen, Gyulán is sokan drukkoltak nekem. Kedves ismerősök, barátok álltak mellém, biztatták egymást, hogy szavazzanak, illetve küldjék be az újságból kivágott szelvényeket. Ez is rengeteget jelentett nekem.

– Még mindig kicsit nehéz elhinni, hogy már nincs a katedrán. Miként teltek, telnek az első nyugdíjas hónapok?

– Szeptemberben már nem kezdtem el a tanítást, életem legfontosabb fejezete lezárult, de a szabadidőmet igyekszem hasznos eltölteni, nem vagyok egy helyben ülő típus. A Tudományos Ismeretterjesztő Társulatban (TIT) ismét elnökségi tagnak választottak, szintén tagja vagyok a Békés-Csongrád Megyei Iskolaegyesületnek. Német nyelvből rendszeresen nyelvvizsgáztatok és pedagógus ülnök vagyok. Remélhetőleg az élet hamarosan visszaáll a rendes kerékvágásba, és ezekkel a dolgokkal is foglalkozhatok. Ha lehetőség lesz rá, szívesen vezetek majd újra kvízjátékokat, és barátaimmal eljárok majd színházba. S ami a leglényegesebb, folyamatosan tartjuk a kapcsolatot a volt tanítványaimmal, szerencsére az internet nagyon megkönnyíti mindezt. Emellett továbbra is gyűjtöm az angyalkákat, és ha újra lehetőség nyílik rá, szívesen utazom is majd.

Fotók: Bencsik Ádám

– Ha jól hallottuk, az angyalkás gyűjtemény létrejöttének nagyon érdekes története van…

– Ez a hobbi szintén a tanításom alatt alakult ki. Az egyik karácsony előtt odajött hozzám egy nagyon kedves, akkor ötödik osztályos tanítványom a kezében egy picike, saját készítésű angyalkával. „Tanár néni, ezzel szeretnék nagyon boldog karácsonyt kívánni” – mondta. Nagyon megfogott ez a pillanat. Egy évvel később megint odajött hozzám, akkor már egy nagyobb angyalkával, és ez egészen nyolcadik osztályig folytatódott. Közben elkezdtem gyűjteni a karácsonyi jelképet, aminek gyorsan elterjedt a híre az iskolában. Nagyon sokan leptek meg ezzel a kedvességgel, mára jóval meghaladja a százat a gyűjtemény darabjainak a száma, amelyek mindegyikéhez egy-egy történet, egy-egy fontos emlék fűződik.

– Esetleg magánórák tartásában nem gondolkodik?

– A jelenlegi járványhelyzetben minden nagyon képlékeny. Amint véget ér ez az őrült időszak, akár ez is szóba kerülhet. Ha megkeresnek ilyen jellegű kéréssel, nagyon szívesen segítek.

– Kicsit mesélne arról, miként zajlik a kapcsolattartás a volt tanítványokkal?

– Negyvenegy évet töltöttem el az iskolában, több időt, mint idehaza. Jelenleg a Messengeren keresztül tartjuk a kapcsolatot, ami könnyebbség is számomra, hiszen több mint négy évtized után nem volt könnyű elhagyni a hivatást, amit mindig igyekeztem szívvel-lélekkel csinálni. Sokat beszélgetünk, és gyakran felmerül, hogy mikor találkozhatunk újra. Számomra nagyon megtisztelő, hogy megosztják velem életük örömeit, gondjait, tanácsokat kérnek, és arra is kíváncsiak, hogy mi van velem. Annak idején az iskolába is többen bejártak hozzám, illetve olyanok is keresnek interneten, akik már külföldön élnek.

– Ha lesz rá lehetőség, szeretnék majd visszamenni a régi iskolámba is. Tavaly szeptemberben meghívtak egy osztálytalálkozóra, bár nem én voltam az osztályfőnökük, mégis meginvitáltak a programra. Furcsának, de jó érzésnek számított belépni újra az iskolába, ott lenni, ahol életem legszebb időszakát töltöttem.

Negyvenegy év egyetlen munkahelyen

Mészáros Ilona 1979-ben végzett a szegedi Juhász Gyula Tanárképző Főiskola orosz–történelem szakán, majd később német nyelvből kitüntetéssel szerzett diplomát. Első főiskolai oklevele után a csabai 2. számú általános iskolában helyezkedett el, amely később Kazinczy Ferenc nevét vette fel. Miniszteri oklevéllel és az Év pedagógusa címmel egyaránt kitüntették. Negyvenegy évet töltött el első és egyetlen munkahelyén. Ars poetica-ja Móricz Zsigmond egy idézete: „Nincs nagyobb öröm, mint valakit megtanítani valamire, amit nem tud”.

Dr. Varga Imre százak rokonszenvét érdemelte ki a szavazás során, és csak nüanszokkal szorult a nemes versengés második helyére. A kiváló szakember negyed évszázadon át vezette az Egyesített Gyermekvédelmi és Gyógypedagógai Intézetet Tarhoson, pedagógusként, gyógypedagógusként és emberként is rengeteget tett a sérült, akadályozott és hátrányos helyzetű gyermekek felzárkóztatásáért, életútja példaértékű.

Varga Imre

– Számomra óriási elismerés a rengeteg szavazat, amit ezúton is köszönök. Külön gratulálok a győztesnek és valamennyi résztvevőnek – hangsúlyozta a szakember. Dr. Varga Imre elmondta, számára külön öröm és megtiszteltetés, hogy nagyon sokan nem csak szavaztak, hanem elismerő szavakat is megfogalmaztak.

– Korábbi munkatársaim, hallgatóim nagyon kedves kommenteket írtak. Egy tanár életében aligha lehet nagyobb dicséret, mint annak a nemzedéknek az elismerése, amelynek formálásával foglalkozott – fogalmazott dr. Varga Imre.

A kiváló szakember halaszthatatlan szakmai útja miatt nem tudott jelen lenni a hétfői eredményhirdetésen, de a díjat természetesen hamarosan átadjuk neki is.

Szigeti Antal

Szigeti Antal római katolikus plébános lett a Békés Megyei Hírlap és a Beol.hu hírportál közös, az év embere című versenyének harmadik helyezettje. A kiérdemesült esperes közel három évtizedig szolgálta Újkígyóst. Ez idő alatt megújult a helyi templom, és a plébánia is. Az ő kezdeményezésére épült fel a Szent Erzsébet Szeretetotthon, támogatásával jött létre az Ipolyi Arnold Népfőiskola. Irányításával a felújított békéscsabai templom társszékesegyházi címet kapott.

A hétfői díjátadón a plébános úgy fogalmazott, az elmúlt évtizedekben öt településen szolgált, sokan ismerik a megyében, ugyanakkor úgy véli, ez az elismerés nem is annyira a személyének, hanem a tisztségének, szolgálatának szól.

– Az emberek úgy értékelik, hogy egy jó ügyet képviselek, és talán eszerint adták le szavazataikat. Soha nem gondoltam azt, akárhol szolgáltam, hogy számokban, díjakban mérjem a munkám, a szolgálatom eredményét. Hiszen a végső díjazásom úgyis onnan föntről jön majd – osztotta meg velünk gondolatait a plébános.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában