A Dal 2021

2021.02.15. 11:02

Jonathan, illetve Misa és Szilárd már bejutott az elődöntőbe

Idén újra kezdetét vette a Dal válogatója, melyen több Békés megyei kötődésű zenésznek, zenekarnak is szurkolhatunk.

T.N.

Az élő műsorsorozatban 40 dal vetélkedik az év magyar slágere címért. A sorozat háromfordulós, négy válogatóból, két elődöntőből és a döntőből áll. A válogatókban 10, az elődöntőkben 10, a döntőben 8 versenydal hangzik el. A Dal 2021 versenyében több megyei kötődésű zenésznek, zenekarnak szurkolhatunk és szavazhatunk.

A résztvevők között ott van többek között Andelich Jonathan is, aki a második adás során a közönség szavazatainak köszönhetően menetelhet tovább a döntő felé. Elmondása szerint a producere, Ferencz Péter Peet ötlete volt, hogy jelentkezzen az Áldom című dallal. Többek között azért is jelentkezett, mert úgy érezte, hogy most élnie kell ezzel a lehetőséggel, mert ha nem teszi, akkor később bánni fogja.

A békéscsabai gyökerekkel rendelkező énekes nagy reményekkel vágott neki a versenynek.

– Természetesen szeretném megnyerni, de a döntőben mindenképpen ott szeretnék lenni! Azt is szeretném, hogy minél többen megismerjenek, és megszeressenek, mint előadó, és mint dalszerző egyaránt, de szeretnék fejlődni, egyre jobb lenni ezen a pályán – mondta Andelich Jonathan.

– Én is egy vagyok a sok ember közül, ugyanolyan örömökkel és botlásokkal, mint bárki más, de mindezeket Istennel élem meg, akitől örömöt és szeretetet kapok a szívembe. Amikor írtam a dalt, arra gondoltam, hogy mennyire nagy öröm, és erő, hogy a dalokon, a zenén keresztül tudok kapcsolódni Istenhez! Erről szól az Áldom is, és ezt az örömömet szeretném megosztani mindenkivel – tette hozzá az énekes.

A visszajelzésekről elárulta, a rajongói nagyon nagy örömmel és lelkesedéssel fogadták a dalt.

– Legalábbis ezt mutatja, hogy a közönségszavazatok juttattak tovább a versenyben, amiért rendkívül hálás vagyok! Ez számomra azt is jelenti, hogy a nézők megérezték azt, amit üzenni akartam a dalommal!

Jonathan érdeklődésünkre beszélt arról is, hogyan éli meg a járványhelyzetet.

– Én nagyon társasági ember vagyok, így nagy kihívás számomra ez az elszigeteltség, úgyhogy minden egyes perc, amikor a családommal, vagy a barátaimmal együtt vagyunk, most extrán felértékelődik!

Andelich Jonathan mellett Nagy Szilárd és Ragány Misa a nemzeti ünnep alkalmából készített dalt, a Drága Hazám – Augusztus 20. című alkotással álltak színpadra a Dal harmadik válogatójában. Az előadóknak gyerekkoruk óta az életük része a zene és annak minden formája. Legyen szó színházról vagy önálló dalokról, ha felcsendül egy melódia, azonnal elindul a lábuk és énekelni kezdenek.

– Hiszünk benne, hogy erre a dalra együtt tud dobbanni minden magyar szív a határon innen és túl, amely dobbanás a sztratoszféráig emeli ezt a dalt és évtizedekig a kultúránk részévé válik. Őszinte és szívünk mélyéről szól. A tartalom és a forma összhangban van. A szöveg és a zene egységet képez! A dal arról szól, hogy a mi nagy családunk a hazánk. A hazánkban kell keresni a jövőt és országunkban találjuk meg – főleg jelenleg – a biztonságot. A haza kell hogy legyen a jövőnk záloga, a család a támasz, a Földünk pedig az újraépítés és a magyarságunk 1000 éves létezésének bölcsője. Szeretnénk, ha ezt 15 millió magyar érezné ugyanígy – árulta el Nagy Szilárd és Ragány Misa.

Hozzátették, hogy a dalt illetően nagyon pozitívak a visszajelzések. Szeretik az emberek és biztatják is a párost. Ezt mi sem mutatja jobban, mint hogy az utolsó előválogató végén a műsorvezető az ő nevüket mondta ki, így ők is csatlakozhattak az elődöntősök csapatához. Az eredményhirdetésről készült felvételt itt tekintheti meg.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában