2021.02.11. 06:55
A fiatalok is formálhatják a battonyai kulturális életet
Battonyán a művelődési ház Igényfelmérés 2021-es programterv elnevezéssel adta közre azt a kérdőívet, ami pillanatok alatt eljutott a közösségi felületek jóvoltából a városlakókhoz. Az elmúlt napokban több mint kétszázan kitöltötték, és adtak válaszokat azokra a kérdésekre, melyek azt firtatják, milyennek szeretnék látni a város közművelődési, kulturális programtervezetét.
Megfogalmazták véleményüket, ajánlásaikat, kívánságaikat a battonyaiak. Balázsné Szabó Erzsébet intézményvezető érdeklődésünkre elmondta, azzal, hogy megkérdezik az embereket, valódi igényekre építve szeretnék összeállítani a folytatásban a művelődési ház működését, leendő rendezvényeit.
– A Battonyai Közművelődési Nonprofit Kft. munkatársai számára fontos a városlakók, a művelődési ház látogatóinak visszajelzése, a pozitív és a negatív vélemények egyaránt. A 2021-es programterv kialakításánál szeretnénk figyelembe venni minden jelzést, hogy a művelődési házunk minél hatékonyabban és eredményesebben tudja (ki)szolgálni az itt élőket.
Megtudtuk, van még idő a kérdőív kitöltésére február közepéig. Nagyon kíváncsiak a fiatalok meglátásaira, az aktív korosztálynak itt a lehetőség, hogy formálja, ajánlja, miként akarja Battonyán, helyben, hasznosan eltölteni szabadidejét.

– Az eddig visszaérkezett kérdőívek kitöltőinek 82 százaléka nő. 63 százalékuk 26–50 év közötti. 90 százalékuk helybeli, 10 százalék más településről jelentkezett. Jó érzés, hogy a fiatalabbak akár településtisztasági programokra is jönnének. Fogékonyak szórakoztató, zenés, táncos eseményekre, érdekli őket a táncház, a koncertek, a sportesemények. Szeretnénk, ha a fiatalok is valódi közösségi térként tekintenének művelődési házunkra. Célunk, hogy minden korosztály megtalálja az igényeinek, érdeklődési körének megfelelő szakkört, klubot, rendezvényt nálunk. Az viszont meglepett, úgyis, mint aktív civilt, hogy a válaszadók 76 százaléka nem tagja civil szervezetnek (22 van Battonyán), de 17 százalékuk szívesen csatlakozna civil, önkéntes felhívásokhoz. Ez jó hír, mert azt gondolom, meg kell találni a megfelelő korosztályhoz a megfelelő témát, megszólítást és akkor bevonhatók lesznek a közös programokba – nyugtázta az eddigi tapasztalatokat a közművelődési szakember.
Összekovácsolni a közösséget
Sok éve nincs Battonyán mozi, pedig volna rá igény. A kérdőívet kitöltők 50 százaléka így foglalt állást. Sőt! Áldoznának színházjegyre, csak legyenek előadások. A kultúra, a közösségi lét iránti vágy él az emberekben. Valaki úgy fogalmazta ezt meg nagyon frappánsan: végre hozzuk össze a battonyai közösséget!