160 millió forintos fejlesztés

2021.01.15. 17:26

Korszerűsítik az orvosi rendelőt Gerlán

Korszerűsítik és bővítik Gerlán az orvosi rendelő épületét egy 160 millió forintos fejlesztés keretében. Szente Béla önkormányzati képviselő hangsúlyozta, a beruházás hatalmas előrelépést jelent a városrész életében, és annak lezárását követően megfelelő körülmények között, szép és modern épületben fogadhatnak majd betegeket a szakemberek.

Licska Balázs

20210107 Békéscsaba Elkezdték a kivitelezését, építését a gerlai orvosi rendelőnek. Fotó: Imre György IGY Békés Megyei Hírlap

Fotó: Imre György

Az elmúlt két-három évtizedben Gerla mostohagyermeknek számított, az orvosi rendelő megújítása és bővítése tehát hatalmas előrelépést jelent, és az első lépésnek tekinthető a városrész fejlesztésében

– fogalmazott Szente Béla önkormányzati képviselő. Hozzáfűzte, Gerla szép és modern orvosi rendelőt kap, amely minden igényt ki fog elégíteni, a háziorvos és a házi gyermekorvos megfelelő körülmények között fogadhat majd betegeket, az ellátás színvonala is nő.

Szerződés szerint szeptember végére kell befejezni a munkálatokat a Wenckheim Károly téri ingatlannál, ahol az új mellett a megmaradó épületrészben is dolgoznak /Fotó: Imre György/

Hangsúlyozta,

a korszerűsítés mellett bővítik is az intézményt, lesz egy olyan közösségi helyiség, ahol akár rehabilitációs foglalkozásokat, akár baba-mama klubot, akár apróbb rendezvényeket is szervezhetnek.

A fejlesztés ideje alatt a háziorvos a Csabai úti faluházban rendel – az épületet ezért némileg át kellett alakítani, fel kellett újítani –, a házi gyermekorvos pedig a Trefort utcában elérhető.

Elmondta, a beruházásnak van további vonzata is. Az ingatlan előtt van három fenyő, amelyeket ki kell vágni, ugyanis egy esetleges szélvihar – ami egyre gyakoribb – pont az orvosi rendelőre döntené azokat. A három fából egy egyébként is kipusztult, tehát menthetetlen. Kiemelte: beszélt egy természetvédelmi szakemberrel, aki szerint a fenyőkön tábort verő baglyoknak nem okoz gondot, hogy költözniük kell, a kastélyparkban találhatnak maguknak másik otthont.

– A Wenckheim Károly tér 10. szám alatti orvosi rendelő átalakításával és bővítésével egy korszerű integrált egészségügyi alapellátási intézményt alakítanak ki

– mondta dr. Sódar Anita, a városfejlesztési nonprofit kft. ügyvezetője.

Szigetelnek, cserélik a külső nyílászárókat, ajtókat és ablakokat, a meglévő tetőszerkezet szintén megújul. Cserélik a kazánokat és a vezetékhálózatot, így az egész létesítményben megújult rendszer révén adhatnak meleget és meleg vizet. Az elektromos rendszereket, védőcsöveket, vezetékeket, lámpatesteket szintén teljeskörűen korszerűsítik. Emellett megújuló energiaforrásként napelemeket telepítenek, így mérsékelhetők a fenntartási költségek. Akadálymentes illemhelyet is kialakítanak.

A háziorvos és házi gyermekorvos számára készülő öltözőkbe szekrényeket, fogasokat vásárolnak, valamint teljesen felszerelik a rendelőket, a várókat, az adminisztrációs helyiségeket is, vesznek vizsgálóágyakat, asztalokat, székeket, padokat, kukákat. A gyermekeknek játszósarkot alakítanak ki családbarát szolgáltatásként, így oda szintén beszereznek bútorokat, kicsiknek való székeket, ülőkéket, asztalokat, szőnyegeket.

Pluszpénz a pluszmunkák miatt

A beruházásra a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program keretében nyert 163 millió forintot az önkormányzat. A közbeszerzési eljárás során nyertes cég 145 millió forintért vállalta el a kivitelezést. Szarvas Péter polgármester a minap online sajtótájékoztatón elmondta: kiderült, hogy a tető és a födém problémái miatt pót-, azaz pluszmunkákra van szükség, így a város további 4,7 millió forintot biztosít. A szerződés szerint a fejlesztést szeptember 23-ig kell befejezni.

A vállalkozó elbontotta a melléképületeket és a megmaradó épületrész bizonyos elemeit. Elkészült a bővítmény alapozása, annak teherhordó falazatai, nyíláskiváltásai, vasbeton szerkezetű koszorúi is megvalósultak. Dr. Sódar Anita elmondta, jelenleg a telken belüli külső szennyvízelvezetési és átalakítási munkák zajlanak. Statikai megerősítési munkák várhatók, korszerűsítik a meglévő tetőszerkezetet és elkészítik a bővítmény épületrész tetőszerkezetét.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában