Szarvas

2021.01.05. 17:29

Január harmadikán érkezett a süllőkirálynő

Kilencvennégy centi hosszú és 9,24 kilós gyönyörű süllőt fogott az új év első napjaiban, január 3-án a Hármas-Körös szarvasi szakaszán Lipták András. A csabacsűdi fiatalember ebből a halfajtából saját korábbi rekordját is megdöntötte.

P. G.

Lipták András január 3-án fogta ki a gyönyörű süllőt

Mint a Körös-vidéki Horgász Egyesületek Szövetségének oldala beszámolt róla, a Hármas-Körös felső vízének egyes szakaszait a tenyereként ismerő Lipták András időről-időre fantasztikus fogásokkal rukkol elő az internetezők legnagyobb gyönyörűségére. Ahogy leírták, az újév első napjaiban pedig egy akkora körösi „sárkánnyal” találkozott, amely már fejedelminek számít.

– Végre találkozhattam a körösi királynővel! Brutális ütéssel jelentkezett és nagyon keményen küzdött. El is bizonytalanodtam, hogy vajon süllő lehet-e, mivel a viszonylag kemény fék folyamatosan recsegett. Körülbelül 4 perc fárasztást követően megláttam ezt a hatalmas süllőt. Már akkor láttam, hogy közel lesz az eddigi rekordomhoz. Méréskor kiderült, hogy 42 dekával sikerült túlszárnyalnom az eddigi legnagyobbat. 94 centi és 9,24 kiló az új süllőrekordom. Néhány fotó után visszaengedtem ezt a csodás halat! Remélem jól sikerül neki a tavaszi ívás ugyanis hatalmas hasa volt. – idézte fel a portálnak a történteket.

Lipták András január 3-án fogta ki a gyönyörű süllőt

András hírportálunknak elmondta, már az őszi szezonban is sok szép fogásuk volt.

- Haverjaimmal sokat járunk ki a vízre, és több mint tíz nagyobb hal akadt horogra az elmúlt időszakban – tette hozzá. A fiatalember súlyban legnagyobb fogását Olaszországban érte el, ott egy ötven kilós harcsa jelentette a csúcsot. Süllőből korábban a rekordja egy 8 kiló 80 dekás példány volt, ami szintén gyönyörű halnak számított. Ezt néhány napja sikerült még negyvenkét dekával megtoldania.

- Jött egy áradás, amely Gyomán és Szarvason is meghozta a nagyobb halak kapókedvét, talán ez is hozzájárult az extra fogáshoz – hangsúlyozta András, aki szinte mindig visszaengedi a halakat a folyóba. A fiatalember egyébként csónakból, pergetős módszerrel gumihallal érte el a sikert. Körülbelül húsz éve horgászik, a pergetéses módszert 13-14 éve használja. Tavaly Liszkai Jánossal alkotott párosuk meg is nyerte a megyei pergetőbajnokságot.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában