felújítás

2021.01.27. 12:28

Gyorsabb lesz a vasútközlekedés Békéscsaba és Szeged között

Sikeresen zárta a közbeszerzést a 97 kilométeres Békéscsaba–Szeged vasútvonal felújítására a Nemzeti Infrastruktúra-fejlesztő Zrt. A nyertes ajánlattevővel, a BÉSZ Konzorciummal tavaly decemberben írták alá a szerződést, a tervező feladata az lesz, hogy a 135. számú vonalszakaszra engedélyezési terveket és tenderdokumentációt készítsen.

Forrás: shutterstock.com

A Békéscsaba–Szeged vasúti vonalat 1870-ben adták át az Alföld–Fiumei Vasúttársaság Nagyvárad–Békéscsaba–Szeged–Szabadka–Zombor–Eszék vonalának részeként. 1884-ben, a magántársaság államosításával a Magyar Királyi Államvasutak tulajdonába került. A vasútvonal építésének célja az Alföld és a fiumei kikötő közötti vasúti kapcsolat megteremtése volt Budapest elkerülésével. A trianoni békeszerződés vágta el a vonalat mind Nagyvárad, mind Eszék felé – olvasható a delmagyar.hu cikkében.

A vasútvonal több korszerűsítésen átesett a megépítése óta. Legutóbb az 1970-es, 1980-as években történtek nagyszabású átépítési munkák a vonalon.

Fotó: Varga György/MTI

A következő években újabb „ráncfelvarráson” esik át a csak­nem 100 kilométeres szakasz. A Nemzeti Infrastruktúra-fejlesztő Zrt.-től kapott tájékoztatás szerint a projekt részeként Hódmezővásárhely-Népkert és Orosháza között 80 kilométer/órás,

Orosháza és Békéscsaba között 120 kilométer/órás pályasebességet biztosítanak majd

A tervezési feladat magában foglalja a Szeged–Szeged-Rókus szakaszt is, csatlakozva a tram-train projekthez. A tervezők feladata lesz a meglévő állomások és megállóhelyek vágányhálózatának forgalomhoz igazított egyszerűsítése. Utasforgalmi korszerűsítéseket és homogén központi forgalom­irányítást is kiépítenek majd.

55 centi magas peron

A tervdokumentáció a szegedi, szeged-rókusi, hódmezővásárhelyi, kútvölgyi, székkutasi, orosházi, csorvási, telekgerendási állomásokon a peronokkal kapcsolatban is tartalmaz tervezési feladatot.

A vonalon – Szeged kivételével – egységesen 150 méter hosszú és 55 centiméter magas peronokat terveznek, kivételt képeznek ez alól a csatlakozó mellékvonalak rövid vonataihoz szükséges rövidebb peronok.

Épületet létesítenek a vasútvonal mellett

A beruházás részeként Székkutason elbontják a jelenlegi vágányhálózatot, két vágányt és egy úgynevezett csonkavágányos állomást alakítanak ki, peront építenek, s helyben kezelt biztosítóberendezést is telepítenek. Hódmezővásárhelyen is el­bontják a jelenlegi vágányhálózatot, három vágányos, két csonkavágányos állomást építenek, és úgynevezett D55 típusú biztosítóberendezést telepítenek. További feladatként szerepel egy új felvételi és üzemi épület létesítése a régi épületek elbontása mellett. A tervezési munkát 2022 augusztusáig fejezik be.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában