siker

2021.01.05. 19:59

Az év attrakciója lett a Gyulai Várfürdő

Az év turisztikai attrakciója minőségi díj első helyét érdemelte ki a Gyulai Várfürdő a Szállás.hu internetes oldal versengésén. A megmérettetésen több gyulai szálláshely is kiválóan szerepelt.

Papp Gábor

A Gyulai Várfürdő egész évben népszerű a turisták körében /Archív fotó: Imre György/

Fotó: Lehoczky Péter

A közelmúltban nyolcadik alkalommal rendezte meg a Szallas.hu az Év Szállása Gálát – érthető okok miatt ezúttal az online térben. 2020-ban a szakmai zsűri véleményét és a szállásadatlapokon elérhető, közel másfél millió vendégértékelést számították be a döntések meghozatala során. A Gyulai Turisztikai Nonprofit Kft. Facebook-oldalán olvasható beszámolóból megtudtuk, a megmérettetésen számos gyulai siker született, a város négy díjazottal is büszkélkedhet.

Az év turisztikai attrakciója minőségi díj első helyén a Gyulai Várfürdő végzett. A 70 szoba alatti, 4–5 csillagos hotelek szakmai díjának második helyét az Elizabeth Hotel érdemelte ki. A 70 szoba alatti, 4–5 csillagos hotelek minőségi díjának harmadik helyezettje a Wellness Hotel Gyula lett. Az apartmanok, panziók, vendégházak szakmai díjának első helyén az Erzsébet Apartman végzett.

A Gyulai Várfürdő egész évben népszerű a turisták körében /Archív fotó: Imre György/

Kun Miklós, a Gyulai Várfürdő Kft. ügyvezető igazgatója hírportálunknak elmondta, a Szállás.hu hazánk egyik legjelentősebb, piacvezetőnek számító szakportálja: – Az oldal hatalmas állandó ügyfélkörrel rendelkezik, nagyon sokan foglalnak hotelszobát, apartmant rajtuk keresztül. Mindez különösen értékessé teszi az elért eredményt – hangsúlyozta a szakember. Kun Miklós kiemelte, még inkább erősíti a siker értékét, hogy Gyula szállásvonalon is kiválóan teljesített.

– A város meghatározó pozíciót foglal el mind az attrakciók, mind a szállások tekintetében a belföldi turizmus területén – fogalmazott az ügyvezető igazgató. Kun Miklós kitért arra, hogy az eredményben a vendégértékelések és a szakemberek véleménye egyaránt sokat nyomott a latban. Kérdésünkre elmondta, meglátása szerint Gyula varázsa, a népszerűség titka abban a komplexitásban rejlik, amely a várost jellemzi.

– A történelem, a különleges történelmi emlékek, a gasztronómiai és persze a turisztikai attrakciók, amelyek között a várfürdő is fontos szerepet foglal el, együttesen teszik különösen vonzóvá Gyulát, olyan hellyé, ahol több napot is tartalmasan el lehet tölteni – fogalmazott. – A város hangulata, egyedisége jó alapot teremt az idegenforgalom számára. Nagyon fontos és a sikerek egyik kulcsa, hogy a turisztikai szereplők között kifejezetten szoros az együttműködés, szinte sehol nem olyan az együttgondolkodás, a közös munka, mint nálunk. A Gyulai Várfürdő sikeréről hangsúlyozta, a várfürdő kiváló adottságokkal rendelkezik, a természeti környezet, az arborétumszerű park évtizedek óta kedvelt a vendégek körében. Emellett folyamatosan igyekeznek kisebb-nagyobb fejlesztésekkel még inkább a látogatók kedvében járni, erősíteni a vendégek elégedettségét. Az ügyvezető igazgató beszámolt arról, hogy jelenleg is dolgoznak újabb fejlesztések előkészítésén.

Kiemelten figyelnek a vendégek visszajelzéseire

Az eredmény megszületésében fontos része volt a látogatók visszajelzéseinek. Ennek kapcsán Kun Miklós elmondta, marketingeseik és személy szerint ő is folyamatosan figyeli a véleményeket mind a Facebookon, mind a Google-on, a dicsérő, illetve az esetleges panaszlevelekben megfogalmazottakra ugyancsak kiemelt hangsúlyt fektetnek. Nem egyszer megtörtént, hogy éppen ezek alapján változtattak bizonyos dolgokon.

Kérdésünkre kiemelte, mindenképpen szeretnének élni a fürdők újbóli nyitásakor, illetve a díj átadását követően az elismerésben rejlő marketinglehetőségekkel: – A vendégek kifejezetten figyelik ezeket az eredményeket, sokkal jobban, mint azt gondolnánk – válaszolta ezzel kapcsolatos felvetésünkre a szakember.

– Egy ilyen jellegű elismerés természetesen jól cseng a látogatók körében, akár egy-egy úti cél kiválasztása során is befolyásolhatja őket. Kun Miklós szólt arról, hogy az irodai munkák, valamint a versenyuszoda átfogó rekonstrukciója jelenleg is gőzerővel zajlik a várfürdőben, illetve mintegy tizenöt munkatársuk az AquaPalota, a fedett családi élményfürdő burkolásán és festésén dolgozik.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában