Koronavírus Békésben

2020.12.30. 06:57

A vírushelyzetben is kapnak ételt a rászoruló gyerekek

A megye legtöbb településén a koronavírus-járvány időszakában is a megszokottak szerint működik a rászoruló gyermekek téli szünidő alatti étkeztetése. A melegétellel való ellátás tehát folyamatos, csupán az átadás-átvétel helyén módosítottak néhol.

Vásári Erzsébet - Papp Gábor

Összesen 96 hátrányos helyzetű gyermek étkeztetéséről gondoskodunk a téli szünidőben is Szarvason – mondta el Babák Mihály polgármester. Hozzátette, a korábbi évek gyakorlatának megfelelően a helyi Gyermekélelmezési Kft. állítja elő és osztja ki az élelmiszert, az átadást a Rákóczi utcai ebédlőbe szervezték. A helyszínen a szünet hét munkanapján 11:30 és 12:30 között a Szarvasi Család- és Gyermekjóléti Központ munkatársai segédkeznek az osztásban. A városvezető elárulta, a közel száz érintett gyermek 668 adag ételt kap, melyet mintegy 400 ezer forintból készítenek el nekik.

Az ellátás az év végén is folyamatos /Fotó: shutterstock.com/

Toldi Balázs, Gyomaendrőd polgármestere elmondta, télen-nyáron van náluk szünidei étkeztetés azon rászoruló gyermekek számára, akik például rendszeres gyermekvédelmi támogatásban részesülnek. Mindez most,

a vírushelyzetben is a megszokottak szerint működik,

ezúttal mintegy 70 gyermeket látnak el étellel, és összesen négy átvevőhelyet létesítettek a településen, melyekről előzetesen értesítették az érintetteket.

Galambos István polgármestertől megtudtuk, Ecsegfalván a Junior Vendéglátó Zrt. szállítja az ebédet a téli szünet ideje alatt is a rászoruló gyermekeknek. Náluk mindez ugyan csak néhány gyermeket érint, nekik azonban minden munkanapon kiszállítják az előre csomagolt ételt, amit az óvodánál vehetnek át a családok.

Molnár József, Csabacsűd polgármestere elmondta, a szünidei étkeztetés működik településükön, melynek keretében most, a vírushelyzetre való tekintettel házhoz szállítják az ételt a rászoruló gyermekeknek napközi otthonos konyhájukról. Hozzátette, mindez hét családot érint a nagyközségen, amelyben összesen 12 gyermek van.

Fertőtlenítik az ételhordókat

Gyulán december 21-től de­cember 31-ig hét munkanapon át biztosítják a szünidei gyermekétkezést – tudtuk meg Sós Judittól, a polgármesteri hivatal szociálpolitikai és gazdaságfejlesztési osztályának vezetőjétől. A szünidei gyermekétkeztetésben a rendszeres gyermekvédelmi kedvezményt kapó hátrányos és halmozottan hátrányos helyzetű gyermekek vesznek részt, illetve a lehetőség a gyermekvédelmi kedvezményben részesülők számára szintén adható. A településen utóbbiak számára is biztosítják a lehetőséget. A 119 jogosultat előre kiértesítették, közülük 21 gyermek igényelte az étkezést. Az étel csereételhordóval a Gyulakonyhánál vehető át, ahol a bevitt ételhordókat átmossák, fertőtlenítik, a higiénés szabályoknak mindenben megfelelnek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában