Karitatív akció

2020.12.10. 07:32

A csabai gyermekosztálynak gyűjt a Facebook-csoport

Egy babaholmik cseréjére, illetve ingyenes továbbadására szakosodott Facebook-csoport indított gyűjtést a Békés Megyei Központi Kórház békéscsabai gyermekosztálya számára.

P. G.

A csapat szeretné szebbé tenni azoknak a kis betegeknek a karácsonyát, akiknek bent kell tölteniük az ünnepet az intézményben.

– 2016-ban, amikor még Makón laktam, nagyon nehéz körülmények közt éltünk anyukámmal. Segítséget kellett kérnem, rengeteg jószívű, jólelkű ember állt mellénk. Akkor ott, abban a pillanatban eldöntöttem, ha egy kicsit is jobb lesz a helyzetem, akkor segíteni fogok én is rászoruló embereknek – fogalmazott felhívásában Kiss Eliz, a „Baba és felnőtt cuccok ingyen vagy csere (Békés megye)” adminja, a kezdeményezés ötletgazdája.

Néhány gyermek egyedül, a kórházban tölti a karácsonyt /Illusztráció: shutterstock.com/

– 2018 telén pont a kisfiam játékait szelektáltam, amikor elgondolkodtam, ahelyett, hogy kidobnám vagy eladnám a feleslegessé vált játékokat, inkább beviszem a gyulai gyermekosztályra karácsony táján. Vannak gyerekek, akik bent ünnepelnek a kórházban, az otthon melege nélkül. Boldogsággal fogadták a játékokat. 2019 elején jött az ötlet, hogy mi lenne, ha készítenék egy csoportot? Meg is valósítottam.

Ahogy telt-múlt az idő, egyre többen lettünk, és ismét eltelt egy év.

Feltámadt bennem a tenni akarás, a vágy arra hogy jót tegyek, tegyünk közösen, és így felhoztam a csoportban az ötletet, mi lenne, ha gyűjtést szerveznénk a gyermekosztálynak. A tagok is támogatóan álltak ehhez, rengeteg minden összegyűlt tavaly, és megfogadtam, hogy idén is véghez viszem ezt a kezdeményezést. Idén a békéscsabai kórház gyermekosztályára esett a választás.

Bencsik Ildikó, aki koordinátorként segíti a gyűjtést és Kiss Eliz elmondta, szükség lenne popsitörlőre, egyszer használatos dolgokra, textilpelenkára, kifogóra, babafürdetőre, fültisztító pálcikára, színes ceruzára, kifestőre, matricára, fertőtlenítőre, babaruhákra, eldobható pelenkára újszülött és 5-ös méretben. Jó állapotú pólyabetét, pólyahuzat, babapléd is nagy segítség lenne. Esetleg ügyes kezű adományozók készíthetnek babafészkeket. Ezt meg tudnák mutatni azoknak a szülőknek, akik nem láttak még ilyet. A nagyobbakra gondolva

pizsamagarnitúrákat, papucsot is szívesen fogadnak akár nagy méretben is.

Az osztályon most akarnak kialakítani egy szobát, ahova fejlesztőjátékokat szeretnének, oda, úgy tűnik, sikerül beszerezni egy úgynevezett Adamo hintát.

Akik segíteni szeretnék a kezdeményezést, azok a [email protected] e-mail-címen jelezhetik ezt Bencsik Ildikónak (Békéscsaba és környéke), illetve az [email protected] e-mail-címen Kiss Eliznek (Gyula és környéke), és ott tudhatnak meg többet a megmozdulásról. Az akció két motorja kiemelte, a kis betegek hálásak, ahogy az osztályon is örömmel fogadták a kezdeményezést.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában