egységes városkép

2020.11.17. 17:44

Harmincegy buszváró újul meg Gyulán

Harmincegy helyen építik újjá az autóbuszos utasvárókat a közeljövőben Gyulán. A fejlesztéssorozat egyszerre növeli az utazók komfortérzetét és járul hozzá az egységes városkép további erősítéséhez.

Papp Gábor

Fotós: Imre Gyorgy

Fotós: Imre Gyorgy

A járványügyi helyzetben is fejlődnie kell a városnak

– vezette be a beruházás-sorozat egyik, Gyulaváriban található helyszínén tartott keddi sajtótájékoztatót dr. Görgényi Ernő.

A város polgármestere elmondta, a buszvárók megújulására olyan megoldást találtak, amely az önkormányzat számára sem a kivitelezést, sem az üzemeltetést tekintve nem kerül pénzbe. A képviselő-testület legutóbbi, október 29-i ülésén döntött arról, hogy szerződést köt a Publimont Kft.-vel.

Dr. Görgényi Ernő, Kiss Tamásné és Szabó Károly az egyik megújulás előtt álló buszvárónál /Fotó: Imre György/

A cég még 2019 nyarán kereste meg az önkormányzatot ajánlatával, amiben jelezte, hogy szeretne saját költségén elhelyezni buszváró-eszközöket, illetve CityLight reklámeszközöket a város közterületein. A megállapodás eredményeként megvalósuló fejlesztéseknek köszönhetően növelni fogják a gyulai emberek komfortérzetét, illetve városképi szempontból is jelentős előrelépés várható. Gyulán jelenleg többfajta szerkezetű és színű buszmegálló található, amelyek egy részének le is romlott az állapota.

A munkálatoknak köszönhetően egységes várók jönnek létre. A polgármester elmondta, harmincegy helyen cserélik a létesítményeket.

A telepítés, a tervezés, az utasvárók cseréje mellett az aljzat cseréjét is a cég finanszírozza. Utóbbiakat térburkolókkal építik ki, és lesznek új buszvárók city light reklámfelülettel. Az áramellátás, illetve a kapcsolódó tervezés, kivitelezés költsége ugyancsak a társaságé, ahogy az üzemeltetés, tisztítás, karbantartás, rongálás, meghibásodás helyreállítása, az elemek cseréje is.

Az önkormányzat és a kft. 15 éves szerződést köt, a másfél évtized alatt az önkormányzatnak nem lesz költsége a buszvárók üzemeltetésével kapcsolatban. A városvezető kiemelte, a munkálatok már elkezdődtek, több buszvárót már lebontottak, az újakat pedig már idén birtokba veheti az utazó közönség, ahogy a múlt héten megérkezett új Mercedes buszok is a közlekedők kényelmét szolgálják.

Dr. Görgényi Ernő szólt arról, hogy van néhány jó állapotú buszváró, amelyeket városképi okokból bontanak el. Azok a Gyulai Közüzemi Nonprofit Kft. telephelyére kerülnek, ott felújítják azokat, és olyan részekre telepítik majd, ahol jelenleg nincs vagy rosszabb állapotú a létesítmény.

Kiss Tamásné önkormányzati képviselő – akinek választókerületét szintén érinti a fejlesztés – elmondta,

a paradicsomi városrészen élő idős emberek is szorgalmazták a buszvárók fejlesztését, felállítását például a Fénycenter előtti területen, hogy le tudjanak ülni a korosztály tagjai.

A Tiborc utcából pedig arra panaszkodtak, hogy a buszmegállók beáznak, amit most szintén javítanak a cserével. Mint hangsúlyozta, a beruházás-sorozat azért is nagyon kedvező, mert a város büdzséjéből nem állt volna rendelkezésére ilyen mértékű forrás erre a célra.

Egyesével, kettesével cserélhettek volna

Szabó Károly önkormányzati képviselő – akinek körzetét ugyancsak nagy mértékben érinti a fejlesztés-sorozat – elmondta, örömtelinek tartja, hogy pandémia időszakában a Volánbusz és az önkormányzat megállapodásának köszönhetően a közelmúltban két Mercedes autóbusz érkezett a városba. Mint ismert, éppen egy hete két új, korszerű, alacsonypadlós, légkondicionált, környezetkímélő Mercedes-Benz Conecto G típusú csuklós járművet állított forgalomba Gyulán a Volánbusz. Kitért arra, hogy az első tapasztalatok nagyon kedvezőek, az új járművek modern körülményeket biztosítanak az utasok számára, másrészt jól illeszkednek a város környezetvédelmi elképzeléseibe is.

Szabó Károly emlékeztetett arra, hogy már korábban felvetődött a 4-es és 5-ös busz útvonala mellett található, „átkosból” megmaradt buszmegállók cseréje, felújítása.

– Nagyjából arra nyílt volna lehetőségünk, hogy egyesével, kettesével megvalósítsuk a rekonstrukciót. Ez most egy új, teljesebb lehetőség, ami modern környezetet nyújt majd a várakozóknak – fogalmazott az önkormányzati képviselő.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában