bezártak

2020.11.16. 17:25

Felújításra használják fel a Békés megyei fürdők a leállás heteit

A járványhelyzet miatt a vonatkozó kormányrendelet értelmében megyeszerte bezártak a fürdők. Akad, ahol karbantartásokat végeznek, s néhány helyen működik a gyógyászat is.

Hírlap-összeállítás

20201113 Gyula Várfürdő bezárása után is folytatódnak a fejlesztések a sportuszoda részen Fotó: Imre György IGY Békés Megyei Hírlap

Fotó: Imre Gyorgy

Az előírásoknak, a vonatkozó kormányrendeletnek megfelelően a gyulai fürdő is bezárta a kapuit múlt héten szerdán. Kun Miklós, a Gyulai Várfürdő Kft. ügyvezető igazgatója hírportálunknak elmondta, az élet ennek ellenére nem áll meg.

Az aktuális karbantartási és kertgondozási munkálatok mellett többek között az 50 méteres medence rekonstrukcióját is most végzik a szakemberek Gyulán /Fotók: Imre György/

– Sokkal kisebb volumenben ugyan, mint a tavaszi hasonló időszakban, de most is folytatjuk a karbantartásokat – fogalmazott a szakember. – A kertészeti munkákba, a park karbantartásába bevontuk a gyógyászaton dolgozókat és a pénztárosokat is. Az 50 méteres medence rekonstrukciója jelenleg is zajlik. A strandszolgálat tagjai a felújításhoz kapcsolódva itt végeznek különböző feladatokat. Leburkolják például a lépcsőket vagy átmossák a szűrőket, olyan típusú munkákat hajtanak végre, amelyeket vendégforgalom idején nem lehet. Ugyancsak megvalósítják az AquaPalota, a fedett családi élményfürdő vízcseréjét is.

A gyulai fürdőben a fejlesztés mellett, ahol szükséges, lefestik a falakat, és az esedékes kertészeti munkákat is most végzik el

Kun Miklós megerősítette, a gyógyászatot sem működtetik, hiszen éppen a személyes kontaktok jelentik a legnagyobb veszélyt. Az ügyvezető igazgató kérdésünkre hangsúlyozta, valamennyi dolgozójukat megtartják, és bíznak abban, hogy a központi támogatás a teljes zárás idejére biztosított lesz majd.

Békéscsabán is bezárt szerdán az Árpád fürdő. Zsadon Endre igazgató elmondta, hogy alapvető munkák zajlanak a strandon, takarítanak, rendet tesznek, ahol szükséges, ott pedig fűtenek és rendszeresen szellőztetnek. Az 50 méteres medence kivételével – ahol pár hete felállították a sátrat, amit egy pályázat keretében szerzett be az úszóklub – minden medencében leengedték a vizet.

A strand területére a munkatársakon kívül csak a versenyszerűen sportolók léphetnek be. Az úszóknak és a vízilabdásoknak meghatároztak egy időkeretet, amelyen belül edzhetnek, erre a sportról szóló törvény ad módot. A dolgozók többségét egyébként a vagyonkezelő zrt.-n belül átvezénylik más munkákra, és lehetőség szerint igyekeznek minél inkább faragni a kiadásokon.

Gyomaendrődön a Liget Gyógyfürdő a kormányrendeletnek megfelelően bezárt, ugyanakkor a versenyúszók számára biztosítják az edzéshez szükséges feltételeket és az uszodahasználatot – mondta el Gera Krisztián ügyvezető igazgató.

Folytatta,

egyes gyógyászati kezelések is igénybe vehetőek még náluk, kifejezetten a tartós megbetegedések kialakulásának elkerülése céljából.

Hozzátette, a koronavírus második hullámának beköszöntével egyébként is visszaesett forgalmuk, most azonban a fentieken kívül az teljesen leállt.

A regenerálódás megengedett

Orosháza-Gyopárosfürdő a legfrissebb kormányrendelet szabályozása értelmében szerdától előreláthatólag 30 napig zárva tart, beleértve a gyógyászati részleget is. Benkő Ferenc, a városüzemeltetési zrt. vezérigazgatója elmondta, hatvannégy dolgozójuk vagy szabadságát tölti, vagy részt vesz a karbantartási munkákban. Minden medencéjüket leengedték, a nagytakarítást és a fertőtlenítést is elvégzik. Élni kívánnak az állam által nyújtott bérkedvezménnyel is.

A közeli Nagyszénási Parkfürdő is bezárta kapuit. Tókomlóson a Rózsa fürdő gyógyászati részlegét az ismert, rendkívüli kormányrendelet bezárási intézkedései nem érintik. Ott minden hétköznap várják a gyógyulni, regenerálódni vágyó vendégeket.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában