galériával

2020.11.07. 19:59

Az évfordulón adták át a megújult Erkel teret Gyulán

Ünnepélyes keretek között adták át a megújult gyulai Erkel teret a zeneszerző születésének 210. évfordulóján, szombaton délután.

Papp Gábor

Fotó: LP6DMK2

A rekonstrukció központi eleme az Erkel Ferenc-szobor környezete volt – hangsúlyozta köszöntőjében dr. Görgényi Ernő. Gyula polgármestere elmondta, Bozó András tervei alapján a monumentum körüli gránitburkolatot tizenhat szegmensre osztották fel, hiszen a Himnusz kottája négy sorból áll, soronként négy ütemből, összesen tizenhat ütemosztó van benne. A burkolatba világító kockaelemek kerültek, amelyek a Himnusz kottáját jelenítik meg. Ezt „Himnusz-csillagképnek” nevezték el, mert éjszakánként ilyen módon ragyogják körül Erkel alakját a Himnusz hangjegyei. A szobor köré visszakerült az eredeti kovácsoltvas kerítés.

A köríves gránitburkolatot egy közlekedőfelület veszi körül, amely – ha a Petőfi tér irányából nézzük – egy angyalt formáz. A tér pedig egy versenyzongora alakját öltötte magára.

A polgármester kiemelte, szombaton a tér építészeti minőségéhez illő pirosvirágú gesztenyefát ültettek el a Százéves cukrászda közelében található gránit sakkasztal mellett. Az elmúlt hetekben ezen felül még hét fát ültettek, magas kőrist, gömbjuhart és hársfát.

 

– A beruházás nem csak az Erkel térre korlátozódott – tette hozzá. – Megújítottuk a Petőfi tér, korábban a belváros rekonstrukciós munkálataiból kimaradt részeit. Az új térburkolatok mellett összesen 2453 évelő növényt, 1182 talajtakaró cserjét, 49 elterülő és 46 lomblevelű örökzöldet ültettek a Petőfi- és Erkel téren, valamint a Jókai utcán. Mindez a Terület- és Településfejlesztési Operatív Programon elnyert támogatás és saját forrás segítségével, összesen 108 millió forintból valósult meg. A beruházásnak köszönhetően a tér kitágult, jól láthatóvá vált a Százéves cukrászda, egyben a Dél-Alföld legrégebbi és legértékesebb emeletes városi polgárháza.

Zalai Mihály, a Békés Megyei Önkormányzat elnöke hangsúlyozta, a fejlesztés átadása különleges alkalmat jelentett már csak annak helyszíne, az Erkel tér miatt is, ahol már 124 éve látható a kiváló zeneszerzőt ábrázoló szobor. Emlékeztetett arra, hogy a beruházás a TOP-on belül, a Zöldváros projekt részeként jöhetett létre. A megyében összesen 18 ilyen programot valósítottak meg, összesen 4,4 milliárd forint értékben. Kitért arra, hogy Gyula huszonkét sikeres pályázatot adott be a Terület- és Településfejlesztési Operatív Programon, amelyen közel 4 milliárd forintot nyert el a város.

– Fejlesztették a városi infrastruktúrát, az önkormányzati és más fenntartású intézményeket, javították a polgárok életminőségét. Emellett erősítették a turizmust és a gazdaságot. Az egymásra épülő beruházásokkal párhuzamosan város mind a vendégéjszakák, mind az iparűzési adó tekintetében jelentős növekedést ért el az elmúlt években – fogalmazott. Zalai Mihály elmondta, hogy elkezdték a 2021-2027-es fejlesztési ciklus előkészítését, amelynek részeként a remények szerint a már lehetőleg a következő két-három évben újabb ilyen volumenű fejlesztések követhetik egymást.

Impozáns megújulás és jó hírek

Dr. Kovács József országgyűlési képviselő beszédében úgy vélekedett, pazar és impozáns módon újult meg az Erkel tér, ahol a térkövek, a kivitelezés is komoly üzenetet hordoz. Utalva dr. Görgényi Ernő beszédére felhívta a figyelmet arra, hogy a terület kinyílt, és teljes patinájával vált láthatóvá az Erkel szobor és a Százéves cukrászda.

– Olyan ikonikus helye ez a városnak, ahová a turisták kivétel nélkül eljönnek – ecsetelte. Beszámolt arról, hogy még a TOP-on belül újabb források érkezhetnek Gyulára, illetve a kormány támogatásával a Karácsonyi János katolikus iskolában és a Magvető református iskolában tornacsarnok létesülhet. Az országgyűlési képviselő végül az egymásra épülő stratégia mentén megvalósuló fejlesztések fontosságára hívta fel a figyelmet.

Ezt követően bemutatták az Emberöltőnyi Erkel-emlékezet – Mozaikok az Erkel Ferenc Társaság három évtizedéből című könyvet és volt zenei program is. Somogyváry Ákos, a társaság elnöke elmondta, a kötet iránytű a múltról, a jelenről és a jövőről is.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában