2560 kilométer

2020.10.08. 06:55

A csabai születésű Szarvas Mátyás újabb országfutásra készül

Már az is tekintélyt parancsoló teljesítmény, ha valaki egyszer nekivág az Országos Kékkör 2560 kilométeres távjának lefutásához. A békéscsabai származású, jelenleg a Balaton-felvidéken élő Szarvas Mátyás ultraterepfutó ezt már kétszer is megtette. Csütörtökön reggel pedig elindul harmadik kísérletére, nem kisebb céllal, mint hogy az eddigi 43 napos idejéből lefaragjon, és 39 nap alatt fussa végig hazánk egyik legszebb túraútvonalát.

Verasztó Lajos

Érdekesség, hogy most egy jeles évfordulóhoz kapcsolódik a harmadik Országos Kékkör Futás, amiről így beszélt Szarvas Mátyás.

– Valóban így van. Harminc évvel ezelőtt 1990. október 6-án Szanazugban, Békés megye legszebb erdőtisztásán alapítottam meg a társakkal együtt a Körösök Völgye Turista Egyesület (KVTE). Akkor már előtte egyébként egy baráti társasággal öt éve jártuk az Országos Kéktúrát. Az eltelt három évtizedben sok mindent megvalósítottunk. Örülök annak, hogy azóta már az alapítótársak gyerekei közül is sokan túráznak. Itt szeretném elmondani, hogy a sok hazai és nemzetközi siker ellenére a legértékesebb számomra az, hogy már hétszer körbefutottam Békés megyét, és ezalatt huszonötezer embert sikerült megmozgatnom. Feltett szándékom, hogy ezt még háromszor megteszem szülőmegyémben, így lesz kerek ez a történet.

Balassa Balázs, Szigliget polgármesetere és Szarvas Mátyás

Szarvas Mátyás csütörtökön reggel Szigligetről indul, és az első napon 64,7 km-t tesz meg Úrkutig. A vállalkozás zárónapja november 15.-ike vasárnap lesz, amikor Keszthelyről 40,3 km megtétele után visszaérkezik a kiindulópontra, Szigligetre. Békés megyét három napon át érinti a futó, október 27-én a Hajdú-Bihar megyei Furtától érkezik Okányba 75 km megtétele után. Másnap Okányból fut Ecsegfalvára, itt a táv 73 km lesz. Október 29-én az Ecsegfalva–Szarvas 60 és fél kilométeres távot teljesíti a rutinos futó.

Korábban már kétszer teljesítette Szarvas Mátyás az Országos Kékkör Futást. Tizenkét évvel ezelőtt 2008-ban 45 nap alatt futotta körbe hazánkat 2 ezer 533 km-t megtéve, és 37 ezer méter szintkülönbséget leküzdve. Egy évvel később, 2009-ben 43 nap alatt teljesítette a 2 ezer 533 km-es távot.

Az idei vállalkozásról a következőket mondta a futó:

– Sajnos a pandémia miatt nagyon nehezen sikerült támogatókat találni, de végül a minimális feltételek adottak lettek, így neki vágok a harmadik Kékkör futásnak, és most megpróbálok lemenni a bűvös negyven nap alá. Ez napi szinten gyakran hetven–nyolcvan kilométeres távokat jelent, és tudom, hogy fizikálisan, és mentálisan is készen állok erre. Mindezt akkor lehet megcsinálni, ha harmóniában vagyok magammal, és képes vagyok futás közben csak önmagamra koncentrálni. Az Országos Kékkör régóta a szívem csücske. Bámulatos, hogy egy ilyen kis ország, mint a hazánk egy ilyen hosszú, épített és természeti látványosságokban ennyire bővelkedő túraútvonallal rendelkezik.

Végül Szarvas Mátyástól megtudtuk még, hogy eddig körülbelül négyszer futotta körbe a Földet, ami százhatvanezer kilométert jelent. Az biztos, hogy a mostani Országos Kékkör futása során hat pár terepcipőt, és egy pár aszfaltcipőt használ majd el.

 

 

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában