mezőgazdasági projekt

2020.09.06. 16:43

Népszerűek a közmunka során termelt zöldségek Geszten

A közfoglalkoztatottak által termelt zöldségek és gyümölcsök a helyiek körében is közkedvelt, de jelentős része a közétkeztetésbe kerül.

L. B.

– Népszerűek a gesztiek, főleg a dolgozók körében azok a zöldségek, például a paradicsomok, paprikák, káposzták, amelyek a közfoglalkoztatás keretében, annak eredményeként teremnek – mondta Brandt Krisztián polgármester, aki emiatt sikeresnek ítélte a mezőgazdasági projektet.

Hozzátette, a megtermelt javak jelentős része a közétkeztetésbe kerül, de a helyiek is szívesen vesznek belőle. A gyümölcsökből lekvár, ivólé is készül, illetve tartósításban, aszalásban ugyancsak gondolkodnak, a munkákhoz szükséges eszközök megérkeztek.

A közfoglalkoztatás keretében mintegy ötven gesztinek ad munkát az önkormányzat, és sok mindennel foglalkoznak. Sorolta, hogy például tésztát készítenek, működik a varroda és az ajándékkészítő műhely, a gépek révén a földutak karbantartására is ügyelnek. Gondot fordítanak közterületek gondozására, az önkormányzat vállalta azon ingatlanok előtt a kaszálást, amelyekben 70 év felettiek élnek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában