galériával

2020.09.28. 18:30

Három napig mulathattak a medgyesiek

Idén 28. alkalommal rendezték meg múlt hétvégén a Medgyesegyházi Napokat. Kerékpáros emléktúra, veteránjármű-találkozó, erős emberek bemutatója, színes vásári foglalatosságok várták a helyieket.

Nagy Szilvia

Az ünnepi forgatag péntek délután koszorúzással vette kezdetét a Schéner Mihály szobornál, majd megnyitották Orestyák Jánosné Buka Mária amatőr festőművész kiállítását. Kraller József kiemelte, szombaton reggel, a borongós idő ellenére jó néhányan részt vettek a jubileumi kerékpáros túrán, mellyel a helyiek a 100 esztendős sportegyesületet köszöntötték. A polgármester hozzátette, idősebbek és fiatalok is tekertek Bánkútra, ahol a Baross emlékműnél koszorúztak.

Beküldött fotók

Délután a művelődési háznál az önkéntesek vért adhattak, majd az érdeklődőket a fegyver-, rendőrségi és tűzoltósági bemutató, valamint kerékpáros akadálypálya várta. Kraller József elmondta, a nagyszínpadon bohóc szórakoztatta a gyerekeket, később az erős emberek mutatták meg izmaikat, házi verseny keretében egy kézzel emelgették az 50 kilogrammos súlyokat.

– A napot koncertekkel, utcabállal zártuk, különösen nagy sikert aratott a rövid ízelítővel színpadra lépő „Mia Mamma! A színdarab” helyi amatőr társulata – emelte ki a település első embere. Hozzáfűzte, a zárónap istentisztelettel, szentmisével indult, a legkisebbeket egész nap kézműves programokkal, kutyadögönyözővel, játszóházzal várták a szervezők.

Sokakat vonzott a veterán járművek bemutatója és a kézműves vásár

Kraller József elmondta, a vasárnapi gyermekkoncertek előtt a helyiek több mint 30 veterán járművet vehettek szemügyre az orosházi egyesület jóvoltából. Hozzátette, volt, aki motorral, más autóval érkezett, a medgyesegyháziak között is akadt, aki saját, felújított járgányát állította ki.

Nagy népszerűség övezte a Kredenc kirakodót is, ahol mindenki kedvére nézelődhetett és vásárolhatott. Kraller Jószef kiemelte, a helyi kézműves termékek bemutatóját és árudáját első alkalommal, hagyományteremtő jelleggel rendezték meg a Medgyesegyházi Napok keretében. A rendezvényen mézet, háziszappant, gyermekpárnákat, kézzel font kosarakat, babaruhákat árultak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában