2020.09.25. 18:32
A Körös-Sárrét értékei jelennek meg a fotókon
A Körös-Sárrét értékei címet viselő fotópályázatra beérkezett munkákból nyílt pénteken, a szüreti mulatság előtt kiállítás a vésztői tájházban, illetve ekkor hirdették ki az eredményeket is.
Az öttagú zsűri elnöke, Imre György – lapunk fotóriportere – elmondta, a bíráló bizottság azokat a képeket emelte ki, amelyek a térség turisztikai vonzerejét, értékeit jelenítik meg. A pályázatra Vésztőn és környékén, tehát a Körös-Sárréten élők jelentkezhettek.

Első helyezést ért el Jégmadár című képével Csüllög Kitti. Második lett Vésztői merengő című alkotásával Makra Gabriella, harmadikként végzett Dömping című művével Kuti István. Mellettük különdíjjal jutalmazták Szatmári Sándort, Tóth Bencét, Barna Gyulát, Rábai Lászlót és Balogh Piroska Pannát.