Doboz

2020.08.28. 13:34

Megnyitotta kapuit az üdülőkomplexum Szanazugban

Turizmusfejlesztést szolgáló projektek zárórendezvényét tartották meg Szanazugban, pénteken délelőtt.

B. O.

Az üdülőövezetben hivatalosan is megnyitotta a közeli Sámson várát formázó kapuit az a komplexum, ahol felújított, megszépült környezetben többek közt vizesblokk, mosdók és közösségi terek szolgálják a Körösökön túrázók kényelmét. Mindezek mellett kerékpárok, többféle kajak és kenu, valamint napozáshoz szükséges eszközök is bérelhetők a helyszínen.

A szanazugi komplexumban kialakított kerítés a közeli Sámson várát formázza /a szerző felvételei/

Köves Mihály, a település polgármestere a fejlesztés jelentőségét hangsúlyozta, majd Doboz-Szanazug folyamatos fejlődését emelte ki, utalva többek közt a szabadstrand megújítására, és az üdülőterület közterületeinek folyamatos karbantartására.

Közel két tucat kerékpár is kölcsönözhető Szanazugban

Dr. Kovács József országgyűlési képviselő is a projekt fontosságáról beszélt, szavai szerint Szanazug egy felemelkedő periódusban van. A képviselő kiemelte, Doboz jól él a fejlesztési lehetőségekkel, és további cél hogy mindezek folytatódjanak.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában