napi két-három riasztást kapnak

2020.08.27. 06:55

Egy új mentőállomásról álmodnak Zsadányban

Nem sok olyan kétezer lélekszám alatti falu van az országban, amely mentőállomással büszkélkedhet, illetve van háziorvosa, fogorvosa és védőnője is, és hogy szinte minden szolgáltatás elérhető a bölcsődétől az idősek otthonáig. Botlik Tibor állomásvezető nagy álma, hogy egy vadonatúj mentőállomás épüljön, önkormányzati képviselőként szintén azért dolgozik, hogy Zsadány fejlődjön.

Licska Balázs

Fotó: LP6DMK2

Több mint két évtizede működik egy önkormányzati ingatlanban a mentőállomás Zsadány centrumában, mindez egy táblán is olvasható. Botlik Tibor állomásvezető megmutatta, hogy két mentőautóval rendelkeznek; egy 24 órában bevethető kiemelt mentőgépkocsival, amelyen egy ápoló és egy gépkocsivezető teljesít szolgálatot; illetve egy olyannal, amely 8-tól 16 óráig érhető el.

Sorolta, hogy összesen mintegy 12 ezer emberről gondoskodnak, a zsadányi ellátási körzethez tartozik a településen kívül Körösnagyharsány, Biharugra, Körösújfalu, Okány, Geszt és Mezőgyán. Évente 1100-1200 esettel találkoznak, amely naponta átlagosan két-három riasztást jelent – úgy véli, mindez jelzi, van létjogosultsága a zsadányi mentőállomásnak.

Botlik Tibor elmondta, két gépkocsival rendelkezik a zsadányi mentőállomás /Fotó: Lehoczky Péter/

Mint fogalmazott, a tapasztalt kollégák az elmúlt húsz évben szinte mindennel találkoztak már: volt, hogy újszülötteket segítettek világra, volt, hogy súlyos balesetekhez riasztották őket, volt, hogy haszonállat és volt, hogy gép okozott komoly sérüléseket. Az elmúlt napokban jellemzően idősekhez, szív- és érrendszeri megbetegedésekben szenvedőkhöz kellett ­kivonulniuk. Elmondta, a koronavírus-járvány első ­hullámában némileg csökkent a zsadányi mentőknél az esetszám.

A mentőállomás a kezdetektől egy önkormányzati épületben működik – amit a település térítésmentesen biztosít –, így két évtizedes álma a helyi szakembereknek, hogy egy saját épületbe ­költözzön a mentőállomás. Botlik Tibor bízik abban, hogy ez a cél a jövőben teljesülhet – akár pályázat révén –, számítások szerint a beruházás 180-200 millió forintból megvalósítható. Emellett garázsra, illetve, hogy a kivonulást ne akadályozza, automata utcai kapura lenne szükség.

Még többet tenne a falu fejlődéséért, ezért indul

Jövő hétvégén, szeptember 6-án, vasárnap időközi polgármester-választást tartanak Zsadányban, mivel a tavaly ősszel megválasztott polgármester idén év elején lemondott tisztségéről. Botlik Tibor a Fidesz-KDNP színeiben száll ringbe a településvezetői székért.

Botlik Tibor több éve igen aktív a helyi közéletben. Amellett, hogy az előző esztendőben negyedik ciklusát kezdte meg önkormányzati képviselőként, a Zsadányi Közhasznú Sportegyesület elnöke, valamint a Zsadányi Helytörténeti, Hagyományőrző és Faluszépítő Egyesület, továbbá a Zsadányi Nyugdíjasok Érdekvédelmi Egyesülete tagja.

Hírportálunk kérdésére hozzátette, sokan alkalmasnak vélik arra, hogy ő legyen Zsadány polgármestere, és ő is úgy érzi, hogy kormánypárti településvezetőként még többet tudna tenni Zsadány fejlődéséért, amelyért a civil szervezetekben egyébként is dolgozik. Hangsúlyozta, a helyi közéletben az elmúlt időszak viszályai után meg­békélésre, egyetértésre van szükség.

A közéletben is igen aktív

Botlik Tibor elmondta, büszkék lehetnek a zsadányiak arra, hogy az egészségügyi alapellátásban minden szolgáltatás elérhető helyben amellett, hogy működik a mentőállomás. Hangsúlyozta, a személyi és tárgyi feltételek biztosítottak.

Az állomásvezető a helyi közéletben is aktív szerepet vállal: immár negyedik ciklusát kezdte meg tavaly önkormányzati képviselőként, most a szociális bizottság tagja. Úgy véli, fejlődni csak nyugalomban lehet, a megbékélés útját kell választani.

Számos pályázat, beruházás van folyamatban, amelyeket be kell fejezni. Az óvodában újabb csoportszoba épülhet, az általános iskolánál pedig szintén szükség lenne bővítésre, tornaterem építésére a megnőtt gyereklétszám miatt – Zsadány ebben is különleges.

Hozzáfűzte, a mellékutcák pormentesítése, egy központi helyen lévő játszótér építése, a Pap-tó körül sétány kialakítása, illetve Körösmenti Nagy Lajos néhai református lelkész emlékére egy helytörténeti kiállítás és képtár életre hívása lehet a cél a következő években.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában