közgyűlés

2020.08.28. 13:59

Az újabb fejlesztésekre készül a Békés Megyei Önkormányzat

Készül a Békés Megyei Önkormányzat a következő, 2021 és 2027 közötti európai uniós fejlesztési ciklusra, ennek jegyében stratégiai dokumentumokat, terveket készítenek, majd fogadnak el. A jövőben egyeztetnek a településekkel is, hogy nekik milyen beruházási igényeik vannak – többek között ez is szóba került a megyei közgyűlés pénteki, békéscsabai ülésén.

Licska Balázs

Zalai Mihály, a megyei közgyűlés elnöke elmondta, készülnek a következő, 2021 és 2027 közötti európai uniós ciklusra. Jövő év március 31-ig kell elfogadnia a képviselő-testületnek az úgynevezett integrált területi programot, amely lényegében a területi operatív program forgatókönyve. Így volt ez az előző, 2014 és 2020 közötti ciklusban is a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program esetében.

Hozzátette, hamarosan felkeresik mind a 75 Békés megyei települést, hogy milyen igényeik vannak, milyen beruházásokban gondolkodnak. Sok találkozó, eszme- és információcsere várható a következő hónapokban. Egyeztetnek az irányító hatósággal is, hogy milyen pályázati felhívásokat lenne érdemes megjelentetni, mik azok, amelyek népszerűek lehetnek a települések számára. Továbbra is szempont lesz a gazdaság fejlesztése, de akár az úthálózat fejlesztése is.

Békéscsabán, a megyeházán tartott pénteken rendkívüli ülést a Békés megyei közgyűlés. /Fotók: Jenei Péter/

Zalai Mihály elnök hangsúlyozta, a településekkel való egyeztetések igen fontosak. Az előző ciklusban a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program sikerét is az alapozta meg, hogy olyan pályázati lehetőségek voltak, amilyeneket az önkormányzatok kedveltek. Bízik benne, hogy a most kezdődő időszak felhívásai minél hamarabb, akár 2021 tavaszán megjelenhetnek, és elkezdődhet a támogatások lehívása. A projektmenedzsmentben komoly tapasztalatokra tettek szert.

Hodálik Pál tanácsnok kiemelte a területfejlesztés fontosságát, szerinte ezen a téren kiváló munkát végzett a megyei önkormányzat. A Települési Önkormányzatok Országos Szövetségében képviseli a Békés Megyei Önkormányzatot, ahol az a javaslat született, hogy a területfejlesztési feladatok továbbra is a megyei önkormányzatoknál legyenek.

A megyei közgyűlés arról is döntött, hogy kezdeményezik, kérelmezik a nemzeti vagyonkezelő zrt.-nél, hogy a magyar állam tulajdonában lévő békéscsabai, Gyulai út 1. szám alatti irodaépület a megyei önkormányzathoz kerülhessen, ingyen.

Zalai Mihály elnök elmondta, arra számítanak, hogy a következő európai uniós ciklusban bővül a feladataik száma. A megyeháza Árpád sori épülete megtelt, újabb kollégákat nem tudnak hol elhelyezni, miközben a feladatok növekedése miatt vélhetően a munkatársaik száma is emelkedik.

Hozzátette: az ingatlan állapota leromlott, felújításra szorul. Mivel jelenleg nem tulajdonosok, nem tudnak pályázni a korszerűsítésére, ahogy azt megtették a megyeháza esetében. Kiemelte: az épület a leendő Munkácsy-negyed közepén helyezkedik el, ezért Békéscsaba városképét is javítanák, ha a Munkácsy-negyedhez méltó állapotba hoznák az ingatlant.

Támogatják a központi kórházat

A Békés megye összefog! akció keretében létrehozott járványügyi védekezési alapból a Békés Megyei Központi Kórházat is segíti a megyei önkormányzat. Az 1,2 millió forintból két video laringoszkópot vásárolt az intézmény – közölte a megyeháza.

A video laringoszkóp olyan speciális légút biztosító eszköz, amely jelentősen megkönnyíti mind a rutinszerű, mind a nehéz légút biztosítást. A készülék videokamerája nagy felbontású képet mutat a pontos légúti anatómiai viszonyokról, a nyélen található monitornak köszönhetően pedig megnő a távolság a beteg légútja és a légút biztosítást végző orvos között.

Az intézmény főigazgatója, dr. Becsei László elmondta, hogy az új eszközök alkalmazásával jelentősen csökkenthető a potenciális átfertőződés lehetősége a járványügyi helyzetben.

– A koronavírus-járvány elleni küzdelem során az első vonalban az egészségügy dolgozói állnak, ezért ezekkel az eszközökkel növelnénk mindazok biztonságát, akik a megyénkben élők egészségéért fáradoznak – nyilatkozta Zalai Mihály, a megyei közgyűlés elnöke.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában