Jantyik kápolna

2020.07.04. 19:44

Újraszentelték a Murony határában lévő zarándokhelyet

Újraszentelték és ünnepélyes szentmise keretében átadták a békéscsabai Páduai Szent Antal Plébánia közbenjárásával felújított Jantyik kápolnát. Szombaton délelőtt több százan látogattak ki Murony határába, Murvahelyre, a szabadban megtartott esemény igazi örömünnep volt.

Nagy Szilvia

20200704 Murony Jantyik kápolna szentelés és szentmise Sigeti Antal plébános vezetésével Fotó: Imre György IGY Békés Megyei Hírlap

Fotó: Imre Gyorgy

Szigeti Antal köszöntő beszéde nyomán megelevenedett a kápolna története. A békéscsabai plébános elmondta, a kis szentélyt 1861-ben Jantyik Mátyás és felesége építtette egykori saját birtokán Szűz Mária, a mennyország királynőjének tiszteletére. A kápolnában ennek megfelelően Mária-szobor található, karján a kis Jézussal. A 19. századi épület tizennégy négyzetméter alapterületű, falain félköríves ablakok engedik be a fényt. A bejárata fölötti timpanonon „Isten szeme” látható. Tornyában egykor harang is volt, amely minden napszakban az imádság idejét jelezte a birtokon élő és dolgozó családoknak, de az első világháború idején örökre elcsendesedett, mert beolvasztották hadi célokra.

Fotók: Imre György

A klasszicista műemlék az évek során egyre lepusztultabb állapotba került, a Páduai Szent Antal Plébánia európai uniós pályázatai révén, többszöri nekirugaszkodás után újulhatott meg. Elhangzott, a beruházás közel hatmillió forintból valósult meg, melynek tizenöt százalékát a plébánia biztosította, emellett gyűjtött az önkormányzat is. Szigeti Antal külön köszönetet mondott Szegfű Gábor polgármesternek, a kivitelezőknek, valamint azoknak a magánvállalkozóknak, önkénteseknek, akik munkájukkal, felajánlásaikkal szintén segítették a felújítást, a területrendezést.

Az ünnepi szentmise keretében Szigeti Antal áldással hívta le Isten kegyelmét a kápolnára, gondolatai zárásaként pedig elmondta, hogy a felújítás közös összefogással valósult meg, reményeik szerint a Jantyik kápolna immár nemcsak turisztikai látványosság, hanem méltó zarándokhely is lesz. A plébános kiemelte, az Alföldön nem jellemzőek az út menti vallási jelképek, szobrok, kápolnák, így a Jantyik kápolna egyedülálló emlékhely. A nigériai származású, Békésen szolgáló Ágoston atya hozzáfűzte, hazánk Mária országa, aki immár Ferenc pápa kérésére az irgalmasság, a reménység és az úton lévők segítője is. Dr. Esiobu Anayo Augustus kiemelte, ez az út nemcsak a Jantyik kápolnába vezető zarándokutat jelenti, hanem az atyához vezető, láthatatlan belső utat, a szüntelen imádságot is.

A helyiek számára sokat jelent az épület

Szegfű Gábor a kezdetektől támogatta a katolikus plébánia törekvését. Murony polgármestere elmondta, mindenki örömmel fogadta a felújítást, de az épület a murvahelyi tanyavilágban felcseperedő, vagy máig ott lakó helyieknek jelent különösen sokat. Galambosné Szellék Andrea elárulta, a kápolna előtt lévő míves kovácsoltvas kerítést egy becsületes muronyi gazda őrizte meg. A plébánia irodavezetője hozzátette, kisebb csoda, hogy előkerült, s most letisztultan, újrafestve tárja ki kapuit a látogatók előtt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában