Ausztrál nap - galériával

2020.07.11. 19:59

Tovább erősítették az emberi kapcsolatokat Békésen

Kilencedik alkalommal rendezte meg a már hagyományos Ausztrál Napot az Ausztráliai és Békési Polgárok Egyesülete Békés-Dánfokon. A szervezet már hosszú évek óta erősíti a két ország népeinek kapcsolatát.

Papp Gábor

202007011_9. Békési ausztrál nap_Békés_BÁ_BMH

Fotós: BENCSIK ADAM

A bécsi ausztrál nagykövetség minden tekintetben kedvezően áll azokhoz a célokhoz, amelyeket kitűztünk magunk elé – fogalmazott Juhász Zoltán. Az egyesület elnöke elmondta, a távoli országban mintegy 80 ezer magyar él, akikkel igyekeznek folyamatosan felvenni a kapcsolatot.

– Egyre többen keresnek is minket, de sajnos a koronavírus-járvány miatt kialakult helyzet nem tette lehetővé, hogy Ausztráliából többen is ellátogassanak a programra – tette hozzá Juhász Zoltán, aki bejelentette, hogy a tervek szerint november 14-én rendezik meg a III. Ausztrál Jótékonysági Estet Békésen.

Sean Falli, az egyesület ausztrál elnökségi tagja – aki szintén jelen volt az eseményen – hírportálunknak elmondta, minden alkalommal nagyon jó érzésekkel érkezik Békésre. Ennek kapcsán megjegyezte, az elején, amikor megismerte a számukra a világ távoli részén tevékenykedő kis csapatot, rögtön magával ragadta az a lelkesedés, amit tapasztalt, amit a szervezet képvisel. Mint elárulta, minden egyes alkalommal örömmel kel útra a városba, illetve a megyébe, két látogatása azonban különösen maradandó maradt.

Az egyesület karitatív célokat is zászlajára tűzött, segítette a Viharsarki Koraszülöttmentő Alapítványt, illetve a Békés Megyei Központi Kórház gyermekosztályait is támogatta. Sean ennek kapcsán szintén eljutott az egészségügyi intézménybe, sőt a gyermekosztály javára még jótékonysági programot is szerveztek Budapesten.

– Különleges volt számomra, hogy láthattam az új gyulai gyermekosztály átadását – fogalmazott, majd hozzátette, szintén szívesen emlékszik vissza a tavalyi húsvétra, amikor nyuszinak beöltözve lephette meg a kórházban fekvő gyerekeket. Az elnökségi tag egyébként Budapesten éttermet nyitott, és eltökélt szándéka, hogy a vendéglátóhely kapcsán is együttműködik a kórházzal.

– Az egyesület egyik legfontosabb jelentősége, hogy a nagy távolság ellenére közelebb hozza az embereket egymáshoz – ecsetelte. – Persze nem szabad elfeledkezni arról sem, hogy Budapesten is több száz ausztrál él. Nagyon fontos tartom, hogy ők is minél jobban megismerjék Magyarországot, így Békést is. Az étterem ebben is hidat képezhet, segítheti az egyesület munkáját.

Fővédnök lesz a nagykövet

Az eseményen bejelentették, hogy Ausztrália bécsi nagykövete, Richard Sadleir elvállalja a novemberre tervezett III. Ausztrál Jótékonysági Est fővédnöki tisztségét. Erről levélben értesítette az egyesület elnökét, Juhász Zoltánt.

A rendezvény részeként megkoszorúzták a Békés belvárosában található Ausztrál Pontot, volt motoros felvonulás a Békéscsabai Ipartestület Veterán Motoros Klub részvételével, kemencés finomságok, kacsacomb, csülök, parasztos krumpli, rétes került az asztalokra.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában