Nász

2020.07.24. 10:59

Párzás idején okozzák a legtöbb balesetet az őzek Békésben

Az őz az egyik legelterjedtebb hazai nagyvadfaj, országosan több százezer, míg megyénkben több tízezer példány él. Párzása július második felétől augusztus közepéig tart. Ilyenkor az állatok aktívabbak, többet mozognak nappal is, és gyakran keresztezik a közutakat. Július közepétől heteken át találkozhatunk az utak mellett kószáló és arra kifutó őzekkel.

Busi Ottó

Hatvan, 2015. augusztus 11. Egy õzbak õzhívás idején - üzekedési idõszakban - Hatvan határában 2015. augusztus 11-én. MTI Fotó: Kovács Attila

Fotó: Kovács Attila

Őznász idején a bakok kergetik a sutákat és más, konkurens bakokat, miközben jóval figyelmetlenebbek, mint az év más időszakában. Az Országos Magyar Vadászati Védegylet, mint a vadászatra jogosult szervezetek érdekképviselete azt kéri az autósoktól, ne csak a vadveszélyt jelző táblák után vezessenek a szokásosnál óvatosabban. Tanácsuk szerint, ha őz ugrott át előttünk, másik is követheti, így feltétlenül lassítsunk. Amennyiben az ütközés elkerülhetetlen, vész­fékezzünk, mert a kormány elrántása még komolyabb veszélyt hordoz magában.

Zuberecz Tibor megyei fővadász elmondta, az őzön kívül jellemzően a fácánok és a nyulak idéznek elő veszélyhelyzetet az utakon, míg az erdősebb területeken főleg a gímszarvasok okoznak problémát. Őzből egyébként országszerte nagyságrendileg 360 ezer, míg szűkebb hazánkban körülbelül 40 ezer egyed él. – Az őzek üzekedése megyénkben mostanság kezdődik és augusztus derekáig tart. A párzási aktivitás zömmel az esti, éjszakai, illetve hajnali órákra esik, de nappal sem ritka. Érdemes fokozott óvatossággal vezetni. Ha esetleg mégis megtörténne a baj, feltétlenül értesíteni kell a rendőrséget, mivel a vad- és gépjárműütközések is közúti balesetnek minősülnek. A helyszínelés adatai ráadásul nagyban segíthetik a vitás kérdések eldöntését. A terület vadászatra jogosult szervezetének képviselőjét is tájékoztatni kell. Ebben, a tapasztalatok alapján, a rendőrség segítséget ad a balesetben érintett autósnak – mondta.

Békés megyében évente több száz alkalommal ütközik őz gépjárművel, ez a szám párzási időszakban tetőzik /Fotó: MTI/

Fontos megjegyezni, hogy egy vadelütésnél a vadászatra jogosult kára is tetemes lehet: egy őz vadgazdálkodási értéke 50 ezertől akár 600 ezer forintig is terjedhet, kortól és nemtől függően. – Az élő vad az állam tulajdona, az elejtett vagy elhullott állat pedig az illetékes vadászatra jogosult tulajdonába kerül. Így az elütött vad elvitele jogszerűtlen – hívta fel a figyelmet a megyei fővadász.

Az Országos Magyar Vadászati Védegylet közlése szerint az elmúlt években átlagosan több mint 6 ezer nagyvadat ütöttek el országosan, amelyek jelentős része, több mint háromnegyede őz volt, és a balesetek zöme az üzekedés alatt következett be. Békésben körülbelül 400 őz pusztul el évente, miután gépjárművel ütközött. A 2018/19-es adatok 416 egyedet mutatnak, legnagyobb számban a suták hullottak el, összesen 156 példány. Ez alapján nagyságrendileg naponta többször is történik egy ilyen karambol, de mivel ezen balesetek nagy része az elkövetkező egy hónapra tehető, ezért érdemes most a szokásosnál is jobban figyelni és óvatosabban vezetni az utakon.

Békésben található a legtöbb őz

A Békés megyei több mint 40 ezres őzállomány közel fele őzbak, nagyságrendileg 18 ezer. – Az őzállományban Békés a legjelentősebb megye az országban, itt van a legtöbb és a legjobb minőségű őz: a legnagyobb agancsokkal bíró, genetikailag legértékesebb állomány él a megyében – mondta el Hrabovszki János, a vadászkamara és a vadászszövetség megyei elnöke.

Zuberecz Tibor hozzátette, az őzállomány egyik fontos fok­mérője az érmes őzbaktrófeák aránya. Ez pedig hosszú évek átlagában húsz százalék körül mozog a régióban. – Az elejtett őzbakok egyötöde érmes minősítésű, ami nagyon jónak felel meg. Ezzel a régió az ország élvonalába tartozik, ennél többet nemigen ejtenek el más megyékben – jegyezte meg. Az Országos Vadgazdálkodá­si Adattár legutóbbi adatai alapján Békésben 43 ezer őz, 4 ezer dámszarvas és 357 gímszarvas él, mindezek mellett még ezer vaddisznó is járja a megyét.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában