2020.07.24. 18:45
A járványügyi védekezés éllovasait köszöntötték Békésen
A járványhelyzet ideje alatt a védekezésben kiemelt szerepet vállalt intézmények, szervezetek, cégek vezetőit köszöntötte pénteken délután a békési városháza dísztermében Kálmán Tibor polgármester és Polgár Zoltán alpolgármester. Az eseményen a Békési Gyógyászati Központ, a szociális szolgáltató központ, a hulladékszállítást és a városi karbantartásokat is végző BKSZ Kft., az önkormányzati tűzoltóság, a Békés Drén, a helyi óvoda és bölcsőde, a polgárőrség, a Hajnal István Szociális Szolgáltató Centrum, a rendőrség és a polgármesteri hivatal munkatársainak, valamint az egészségügyi dolgozóknak egyaránt köszönetet mondtak helytállásukért.

Fotó: Imre Gyorgy
Polgár Zoltán alpolgármester beszédének elején Gárdonyi Gézát idézte, amely szerint a falak ereje nem a kőben van, hanem a védők lelkében. Mint mondta, nem volt ez most sem másként, amikor egy ismeretlen, láthatatlan ellenséggel kellett felvenniük a harcot.
– A védők lelke, az önök szíve és lelke a helyén volt. Ennek is köszönhető, hogy az első csatát megnyertük – fogalmazott. Felidézte azt a március 16-i, hétfői képet, amikor az utcák teljesen kihaltak, elnéptelenedtek.

– Az emberek otthonaikba húzódtak, a legtöbben a sokat emlegetett home office-ban folytatták a munkájukat, de voltak, akik ezt nem tehették és nem tették, mert tudták, hogy szükség van rájuk – ecsetelte. – A mások iránt érzett felelősség felülírta az ellenérzéseket, a félelmet, a kifogásokat.

Kiemelte, a meghívott szervezetek, intézmények, cégek jelesre vizsgáztak emberségből. Polgár Zoltán részletesen felidézte a védekezés lépéseit.
Kálmán Tibor polgármester elmondta, Békés városa a nehéz helyzetben ismét megmutatta, hogy mennyi mindenre képes az összefogás, az odafigyelés, a tenni akarás. Elismerően szólt arról a gyakran hősies, embert próbáló helytállásról és munkáról, amelyet a megjelent szervezetek szakemberei, munkatársai végeztek a járvány elleni védekezés időszakában. Az alpolgármesterhez hasonlóan kitért arra, hogy a veszély nem múlt el, lehet, hogy hamarosan ismét erőteljesebben fel kell venni a küzdelmet a koronavírussal.

Az esemény végén Kálmán Tibor és Polgár Zoltán elismeréseket adott át a megjelent szervezetek képviselőinek.