légiközlekedés

2020.07.17. 12:25

2022 közepén kezdi meg a termelést Gyulán az Airbus

Repülőgépalkatrész-gyártó vegyesvállalatot hozott létre az Airbus  Magyarországon, az üzem Gyulán épül fel és 2022 közepén kezdi meg a termelést.

MTI

A vegyesvállalat Airbus Helicopters Hungary Kft néven működik majd, és az európai repülőgépgyártó helikoptereinek sárkányszerkezetéhez és dinamikus rendszereihez gyárt majd precíziós alkatrészeket. A magyar állam 30 százalékos részesedéssel bír a társaságban.

A társaság létrehozásáról Bruno Even, az Airbus Helicopters vezérigazgatója, és Kun Miklós, a Nemzeti Légiipari Projekt Kft. ügyvezetője írta alá pénteken a dokumentumokat.

A társaság létrehozásáról Bruno Even, az Airbus Helicopters vezérigazgatója, és Kun Miklós, a Nemzeti Légiipari Projekt Kft. ügyvezetője pénteken írta alá a dokumentumokat Budapesten /Fotó: Lehoczky Péter/

 

Maróth Gáspár, védelmi fejlesztésekért felelős kormánybiztos az aláírás előtt azt hangsúlyozta, hogy a magyar repülőgépipari beruházások zászlóshajóját hozzák létre, amely egyben Békés megye ipari fejlesztésének megindítását is jelenti. Ez az első olyan beruházás, ahol a magyar állam nem csak támogató, de tulajdonosi szerepet is vállal.

Kun Miklós, a Nemzeti Légiipari Projekt Kft. ügyvezetője (balról), Kovács József országgyűlési képviselő, Dr. Görgényi Ernő polgármester és Bruno Even, az Airbus Helicopters vezérigazgatója

Felidézte, hogy 2018-ban írták alá az egyetértési nyilatkozatot, majd a Nemzeti Befektetési Ügynökség segítségével hozták tető alá a megállapodást.

Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára azt mondta, Gyula évszázadokon keresztül az ország középpontjában volt, de onnan a peremterületre szorult. A mostani bejelentés azt is példázza, hogy ezt a százéves terhet nem kell tovább cipelnie a városnak.

Bruno Even, az Airbus Helicopters vezérigazgatója kifejtette, büszkén vesznek részt a projektben, mert ezzel megindulhat Magyarország légiiparának felvirágoztatása. A gyárban kétezer féle, magas hozzáadott értékű alkatrészt állítanak majd elő, a zöldberuházás részeként létrejövő gyár 25 százalékban fenntartható forrásból származó energiát használ majd.

Juhász Roland állami vagyongazdálkodásért felelős államtitkár közölte, ez a beruházás a Zrínyi 2026 haderőfejlesztési program egyik mérföldköve, és az ország innovációs képességének növelését is célozza. Gyulán több mint kétszáz, magasan képzett dolgozónak adnak majd munkát, a termelés felfutása 2022-ben várható.

Görgényi Ernő, Gyula polgármestere pedig azt hangsúlyozta, hogy új gazdasági korszak kezdődik a városban azzal, hogy az Airbus világszinten is kiemelkedő ipari technológiát telepít a városba. Ez magasan képzett munkaerőt igényel, így a város népességmegtartó ereje és vonzereje is nőhet.

A világgazdaság térképén

Gyulát eddig a váráról, a Várfürdőről, a Várszínházról, az Almásy-kastélyról, illetve a gasztronómia terén a kolbászról ismerték nemzetközi szinten – hangsúlyozta beszédében dr. Görgényi Ernő. A polgármester hozzátette, a magyarok azt is tudják, hogy a város szülötte Erkel Ferenc, Himnuszunk zeneszerzője és nemzeti operánk megteremtője.

– 2019 május 28-án Gyula felkerült a világgazdaság térképére is, amikor Maróth Gáspár és Bruno Even bejelentette, a várost választották az Airbus új repülőipari beruházása helyszínéül – ecsetelte. – Ezzel először telepedik le nemzetközi iparvállalat, rögtön a világ légi jármű gyártásának egyik vezető vállalata a Gyula. A város mind a fiatalok, mind a szakképzett munkaerő számára még vonzóbb várossá válik. A polgármester elmondta, az önkormányzat ezt követően is a kormány és az Airbus elkötelezett és kiszámítható partnere lesz a beruházás és az azt követő gazdasági tevékenység során egyaránt.

– Közös érdekünk az Airbus sikere – húzta alá.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában