emelkedik a kereslet

2020.06.18. 13:54

Végre nem várnak hiába a fuvarokra a csabai taxisok

Kezdenek kilábalni a koronavírus-járvány miatti mély gödörből a csabai taxisok. A Kánaán még nem jött el számukra, de ebben már jó ideje nem is bíznak. Az elmúlt 25 évben ugyanis megcsappant a kereslet a bérautók iránt, bár éppen a vírus előtti másfél évtől javulás mutatkozott. A járvány idején viszont előfordult, hogy fuvar nélkül mentek haza. Ma már napról napra emelkedik a hívásaik száma.

Nyemcsok László

Fotó: LP6DMK2

Szeverényi Pál csaknem 30 esztendeje taxizik. Így emlékszik még arra az időszakra, amikor 160-an dolgoztak ebben a szakmában a megyeszékhelyen. Ma alig vannak többen 30-nál, többségük a Thermál Taxitársaságba tömörült. Főállásban már csak páran taxiznak, a többiek másodállásban vagy nyugdíj mellett végzik a személyszállítást.

– Becsülettel kiálltunk a drosztokra, vagyis a kijelölt állomáshelyekre a járvány idején is, de akadtak napok, amikor senki nem nyitotta ránk az autó ajtaját – mesélte Szeverényi Pál. – A vasútállomási, idősotthoni, kórházi, bolti, szórakozóhelyi fuvarok nullára vagy minimálisra csökkentek a legkomolyabb szigorítások idején. Munkába sem igazán mentek az emberek, a családi rendezvények, esküvők, lakodalmak elmaradtak. Mivel 90 százalékban kisadózó, katás vállalkozók vagyunk, segítséget jelentett és jelent, hogy márciustól június 30-áig ezt az adót nem kell fizetnünk. Egyéb költségeink viszont voltak, és bevétel híján is fedezni kellett a megélhetésünket. Hiába csökkent az üzemanyag ára, ha alig mentünk a gépkocsinkkal.

Szeverényi Pál azt tapasztalja, hogy az idősek kimozdulásával gyarapodott a megrendelések száma /Fotó: Lehoczky Péter/

A buszosból lett taxis elmondta azt is, hogy a tarifán már évek óta nem emeltek vagy csökkentettek, bármerre is mozdult el időszakosan a benzin és a gázolaj ára. A higiéniás előírásokat betartják, fertőtlenítőszer minden kocsiban van, de ez korábban is ott volt az ülés mellett, mert pénzt kezeltek, és ez is hordozhat bármilyen fertőzést. A szájmaszk használata nem kötelező, de ha az utas kéri, felveszik, van, aki e nélkül is hordja.

– Minden enyhítő intézkedés életbe léptetésével nőtt az utasszámunk, tehát már megérte kiállni – ecsetelte Szeverényi Pál. – Nagyságrendileg több lett a fuvar a kórházak betegfogadásával, az idősek kimozdulásával, sokan például már nagyon várták, hogy virágot vihessenek szeretteik sírjaira, gondozzák a sírhelyeket. Beindult a munkahelyeken is az élet, a boltok, majd a vendéglátóhelyek kinyitottak. Sokaknak alapvető szükségletük a taxi.

Újra huszonnégy órás a szolgálat

Meliska Miklós három évtizede taxizik, az egyik barátja sokat mesélt erről, tetszett neki, belevágott.

– Szeretek vezetni, jönni-menni, emberekkel bánni. Először az éjszakában taxiztam, de az első fiam születése után már a nappali időszakot választottam. Ezt a döntést csak a kolbászfesztivál idején és szilveszterkor rúgom fel – hangsúlyozta Meliska Miklós. – A legtöbb utast a kórházba, a vasútállomásra viszem, illetve onnan hozom, ezt a piac és a nagyobb áruházi vásárlások követik. Ha nagyon hideg van, sok hó esik, akkor többen nem állnak ki az autójukkal, inkább a taxit választják.

Hajnali háromkor kíváncsiságból felhívtuk a Thermál Taxi diszpécserszolgálatát. Az ekkor dolgozó hölgy elmondta, e hónap elejétől újra 24 órán át a központban csörögnek a társasághoz érkező telefonok.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában