Békés megye

2020.06.12. 11:19

Nincs bérvadászat, nem fogy a vadhús, bajban az ágazat

Nem jönnek a vendégvadászok Békésbe, és a vadhús-értékesítés is jelentősen csökkent a korábbiakhoz képest. Ezek pedig jelentős lyukat ütnek a vadásztársaságok gazdálkodásában, mely óriási problémát jelent az érintetteknek, de az egész megyének is. A vendégvadászok hiányát és a vadhús iránti kereslet megcsappanását más ágazatokban is megérezhetik.

Busi Ottó

A megyei társaságok legnagyobb árbevétele az őz vadásztatásából származik /Fotó: Bíró Fruzsina/

Országosan Békésben van a legtöbb őz, valamivel több mint 40 ezer, ebből körülbelül évente 10 ezer kerül terítékre. A megyei vadásztársaságok legnagyobb árbevétele az őzbak- és az őzsuta vadásztatásából származik, de az állat húsából is jelentős bevételük van. Hrabovszki János, a megyei vadászkamara elnöke elmondta, az őzbakszezon lényegében május közepéig tartott, és vadászatra eddig a korábbi ezres létszám töredéke érkezett, mindössze néhány vendégvadász jött a megyébe. Most már ugyan a veszélyhelyzet miatti korlátozások megszűntek, de mivel az őzbakvadászat szezonja véget ért, nincsenek érdeklődők. – Már mást csinálnak, másra vadásznak. Most, ha eljönnének, már nem is látnák az őzeket, mivel megnőtt a növényzet, többek közt a búza és a napraforgó is megeredt. Ezzel a bevételi forrással lényegében már nem lehet számolni – tette hozzá az elnök.

Elárulta, tavaly az általános forgalmi adó nélkül 1300 forintot fizettek egy kiló őzhúsért, most 600 forintot adnak ugyanezért. Így nemcsak a vadásztatásból, de a vadhúsból származó árbevétel is jelentősen csökkent. A fő felvevőpiac, a vendéglátóipari egységek ugyanis nem tartanak igényt a korábbi mennyiségre.

A megyei társaságok legnagyobb árbevétele az őz vadásztatásából származik /Fotó: Bíró Fruzsina/

– Az őz mellett még a mezei nyúl is meghatározó az árbevétel szempontjából. Ennek hasznosítása november, december közepe. Ez a másfél hónap az, amikor a mezei nyulat vagy vadászat vagy élőnyúl-befogás alatt hasznosítják. Kérdés, hogy a járványhelyzet miként alakul, lesz-e újabb hullám, és az mikorra esik, milyen intézkedésekkel jár? Ha ettől az árbevételi lehetőségtől is elesnek a vadászok, akkor nagyon komoly gondok lesznek a gazdálkodásukban, jelentős pénzügyi hiány várható – fejtette ki Hrabovszki János. Hozzátette, ahhoz, hogy a mezei nyulat be lehessen fogni, nagy létszámú apparátusnak kell naponta összedolgoznia kint a határban. Egy-egy ilyen befogáson több mint száz ember jön össze.

– Nem tudjuk, mi lesz ősszel, meg lehet-e akkor is szervezni egy ilyen nagy létszámú közös munkát – jegyezte meg a megyei vadászkamara elnöke.

A mezei nyúl vadászata iránt a belföldi mellett az olasz és a szlovák vendégek érdeklődnek. Őzbakra az osztrák, a német, a szlovák és az arab vendégek vadásznak leginkább a magyarok mellett. Az élő nyúl felvevője a francia, olasz piac.

– Még az is kérdéses, hogy lesz-e igény egyáltalán a magyar mezei nyúlra, hisz nem ismerni a vásárlók pénzügyi lehetőségét, elképzelhető, hogy ott is gondok vannak a gazdálkodásban, és most kihagyják, vagy csökkentik a vásárlást. De még azt sem tudni, hogy egyáltalán kiszállítható-e majd akkor az állat az országból, sok még a bizonytalanság, nagyon nehéz év előtt állunk – hangsúlyozta Hrabovszki János.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában