KMP

2020.06.12. 12:53

Jelölőgyűrűt kaptak a dévaványai kerecsenfiókák

A Körös-Maros Nemzeti Park Dévaványai-Ecsegi puszták részterületén hosszú évek óta gyakorlat, hogy a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület munkatársai jelölőgyűrűkkel látják el a kerecsensólyom fiókákat.

Fotók: Körös-Maros Nemzeti Park

Idén a térségben hat pár kerecsensólyom költött. Egy fészket nem tudtak megközelíteni, egyben pedig a tojások még kelésben voltak, ezért négy fészekben tudták elvégezni a gyűrűzést.

Fotók: Körös-Maros Nemzeti Park

A legnagyobb fészekalj ötfiókás volt, egyben négy, kettőben pedig három pelyhes apróságot találtak a park munkatársai, így összesen 15 fiatal madár lábára került fel az alumínium gyűrű. A jelölés alkalmával a szakemberek különböző adatokat is rögzítettek: a fiókák méreteit, korukat, ivarukat. Egészségi állapotukat szintén megvizsgálta.

A gyűrűzés előtt néhány nappal az egyik fészket át kellett helyeznünk, ugyanis a kerecsensólyom-pár egy meglehetősen kisméretű ölyvfészekben költött. Mivel öt fiókájuk kelt ki, így azok már nem fértek el a fészekben, s ketten kiestek belőle. Az igazgatóság munkatársai szerencsére hamar rájuk találtak, megmelegítették és megetették őket. Később, a három másik fiókával együtt egy közeli fán lévő műfészekbe helyezték át őket. A szülők hamar rájuk találtak, elfogadták az új fészket, szorgalmasan etetik fiókáikat, így most már az egész sólyomcsalád biztonságban van.

Fotók: Körös-Maros Nemzeti Park

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában