Kugyeláné Décsei Mónika

2020.06.23. 11:05

Élményekkel tesz gazdagabbá a szarvasi tréner

Kugyeláné Décsei Mónika, a Szarvasi Arborétum kommunikációs munkatársa életének középpontjában már gyermekkora óta a természet szeretete áll. Ehhez igazította tanulmányait, majd munkáit is, nemrégiben pedig élménytrénerré vált.

Vásári Erzsébet

– Mit takar pontosan az élménytréner megnevezés és miért választotta ezt a képzést?

– Az élménytréner tevékenység egy, az eredeti szakmámhoz hasonló dolog, hiszen művelődésszervezőként végeztem, tehát eddig is emberekkel foglalkoztam. Ez pedig egy újszerű megközelítése annak az információátadásnak és programszervezésnek, ami korábban is a munkám része volt. A legfontosabb benne azonban, hogy az emberek – legyen az felnőtt vagy gyerek – számára igazi élményt nyújtó programokat valósítsak meg. Ezen belül is a természeti környezetbe vezetem vissza az érdeklődőket, ahol lényegében egyszerű játéktevékenységeket végzünk, amik olyan energiákat mozgatnak meg a különböző korosztályoknál, melyek közelebb hozzák őket önmagukhoz és egymáshoz is. Lényege tehát az egyszerűség és az, hogy kilépjünk a komfortzónánkból.

Kugyeláné Décsei Mónika nemrég élménytrénerré vált /Fotó: BMH/

– Milyen formában valósítja meg ezeket a programokat?

– A legjobb eszközöm rá a nyári időszakban a gyermektáboroztatás, ősztől és januártól pedig oktatok majd. Most azonban sok játékötletet viszek magammal a különböző tematikus élménytáborokba, melyek lényege, hogy nem egy-egy témához kapcsolódóak, hanem bárhol elővehetők, variálhatók, és az adott nap hangulatához illeszkedve alkalmazhatók.

– Fontos szerepet tölt be az életében a természet és az emberekkel való foglalkozás. Honnan jött ez, illetve mikor kezdődött?

– Már gyermekkorom óta bennem él a természet szeretete, hiszen szüleimmel sokat sétáltunk, kirándultunk, ami lehetőséget adott arra, hogy megszeressem és visszavágyjak a szabadba. A növényekhez és az állatokhoz való vonzódás pedig már alapjáraton kódolva volt bennem. Később a munkám során is mindig úgy alakítottam a tennivalóimat, hogy ezekre fókuszálhassak, olyan programokat szervezhessek, melyeknek része a természeti környezet. Mindezt azért tartom fontosnak, mert egyaránt érzem a gyerekeken és a felnőtteken is, hogy különbözően reagálunk adott dolgokra, ha a négy fal között élünk és ha fák, növények, madárcsicsergés vesz körül bennünket.

– Milyen sikerélményei voltak eddig a természet szeretetének átadásában?

– A legjobb tapasztalataim eddig a gyerekek között voltak. Ez annak is köszönhető, hogy több mint húsz éve táboroztatok, környezetbarát, zöldfoglalkozásokat szervezek, vezetek. Sokan gyermekként négy-öt évig minden nyáron néhány hetet velem táboroznak, később visszatérnek közösségi szolgálatos segítő diákként, vagy pedagógushallgatóként jönnek nyári gyakorlatra a táborokba. Nagy büszkeség tölt el, ha egy kisdiák a természetbúvár-táborból indul el élményekkel, és később az egyetemen ezzel az indíttatással ökológiát hallgat. Jó érzés, ha a szülők maguk is kérik egy foglalkozás után az ismétlést, az újrázást, vagy visszalátogatnak egy madáretető-készítő foglalkozás után még évekig az etetőhöz, és eleséggel töltik fel azt.

Családja is rendszeresen kirándulgat

Kugyeláné Décsei Mónika elmondta, gyermekei is tovább viszik látásmódját, empátiával, a környezetük iránti tisztelettel ki-ki a maga életében. Húszesztendős lánya, Flóra többféle kisállat gazdájaként nagy állatbarát, tizenhat éves fia, Ádám pedig szívesen túrázik. A családtagok együtt és külön is rendszeresen kirándulnak, hiszen mindegyikük alapbeállítása a természet szeretete, megismerése.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában