interjú

2020.06.15. 17:14

Egybekelésük óta a költözést tervezi a csabai pár

A zeneszerző-zongorista Vozár M. Krisztiánt nem kell bemutatni a csabaiaknak, ha éppen nem a nebulókkal szeretteti meg a zenét, a Jókai színházban vagy az önálló estjein játszik. Most új szerepre készül, festőművész párjával együtt Bécsben próbálnak szerencsét.

Vágvölgyi Nóra

Vozár M. Krisztián és László Henriett Bécsbe készül /Fotó: BMH/

Vozár M. Krisztiánnal most először volt alkalmam kicsit hosszabban beszélgetni. Az elismert zongorista hamar bevallotta, a zene mellett újdonsült felesége körül járnak a gondolatai. Ez nem is csoda, hiszen friss szerelem az övék: öt éve ismerik egymást, két éve alkotnak egy párt, idén márciusban pedig a boldogító igent is kimondták.

– Nem pont így terveztük az esküvőt, tizenkilenc fővel számoltunk, de végül a karantén miatt csak két tanú volt jelen az anyakönyvvezető előtt – emlékszik vissza a zenész. Azóta pedig már új tervet szövögetnek együtt. Nászútjuk alatt beleszerettek Bécsbe, innen jött az ötlet, hogy az osztrák fővárosba költöznének. – Mindketten művészek vagyunk, talán ezért is tetszett meg annyira a város miliője, a számtalan lehetőség, ami már ez alatt a rövid idő alatt is megtalált bennünket. Arról nem is beszélve, hogy szeretnénk a magunk urai lenni. Sokáig hat munkahelyem volt egyszerre, zeneiskolákban tanítottam, zenét szereztem és a Jókai színházban is rendszeresen dolgoztam, egészen tavalyelőttig. Ekkor volt egy megtorpanás az életemben. Trombózisgyanúval ültem az orvosom előtt, aki azt mondta, ha ezt az életet folytatom tovább, akkor tíz évet jósol nekem. Az első sokk után elgondolkoztam, hogy én ezt nem akarom. Felmondtam öt munkahelyemen, így jelenleg az iskolai tanítás teszi ki napjaim nagy részét, mellette vállalok koncerteket, és a Jókai színházban kísérem zongorán a színészeket – részletezte a zongorista.

Vozár M. Krisztián és László Henriett Bécsbe készül /Fotó: BMH/

Hozzátette, szeretik Békéscsabát, sok minden köti ide őket, de úgy érzik, szükségük van új tapasztalatokra, visszajelzésekre. – A bécsi utunk alatt rengeteg pozitív megerősítést kaptunk mind a ketten, ezért is döntöttünk úgy, hogy belevágunk ebbe a kalandba – osztotta meg Vozár M. Krisztián. Egy évet adtak maguknak a felkészülésre, addig szeretnék tovább finomítani a német- és az angolnyelv-tudásukat is.

Krisztián felesége, László Henriett a kiutazásig Medgyesegyházán tanít rajzot és művészettörténetet. Mellette csendéleteket fest, melyek több kiállításon is szerepeltek már:

– A képzőművészeti egyetem elvégzése után úgy érezte, nem ez az útja, abbahagyja a festést. De szerencsére nem sokra rá újra ecsetet ragadott, és Munkácsy életútját, munkáit tanulmányozva, képeit modellezve az elmúlt pár év alatt sikerült megtalálnia saját hangját. Azóta a csendéletei mellett egyre több portré születik a keze alatt, és a megrendelések száma is gyarapszik. Szépen bontogatja szárnyait. Ugyan sok mindent kell még kitapasztalnia, de úgy érzem, ritka nagy tehetség – mesélte büszkén a zenész.

A karantén ideje alatt esküdtek

Vozár M. Krisztián és párja, László Henriett közel húsz meghívót küldött ki a rokonoknak és a barátoknak a nagy napra. Azonban a koronavírus-járvány miatt a március 20-ai szertartáson már csak a pár, a két tanú és az anyakönyvvezető vehetett részt. Így a közeli hozzátartozók a rövid, mindössze háromperces ceremóniát követően a városháza előtt gratuláltak az ifjú párnak.

A zene végigkísérte az egész életét

Vozár M. Krisztián édesanyja táncdalénekes volt: – Rengeteget lépett fel, mikor még a hasában voltam. Édesapám, bár a kottát nem ismeri, magától megtanult zongorázni és tangóharmonikázni. Az utóbbi hangszeren kezdtem én is a pályafutásomat, mindössze négyévesen tanultam meg játszani rajta. Aztán hozzánk csapódott egy nagy fekete zongora, odaültem, és azóta zongorázom – emlékezett vissza a zenész.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában