Csorvás

2020.06.17. 13:24

A történelmi kalandregény már gyerekkori álma volt

Egy ​fáraó, három fiatal egyiptológus, egy idős kalandor, no meg egy kairói tolvajbanda és egy macska. Róluk szól a csorvási Buótyik Dorina izgalmas könyve, amely a napokban jelent meg. A 25 éves elsőkötetes lány egy izgalmas történetet dolgoz fel, főszerepben egy valós történelmi személlyel, III. Amenemhat fáraóval.

Gajdács Pál

Buótyik Dorina könyve már nem csak álom /Fotó: BMH/

– Tizenhárom éves voltam, amikor ment a tévében egy mese, amely egy fáraóról szólt, akkor döntöttem el, hogy írok egy mesét – kezdett bele a történetébe Buótyik Dorina. – Eleinte még nem is volt meg bennem maga a történet, csak címeket írogattam. Azt tudtam, hogy egy fáraó lenne a főszereplője, de nem egy közismert, mint Tutanhamon. Könyvtárakban kezdtem el keresgélni, és ráleltem a 3880 évvel ezelőtt született III. Amenemhatra, aki felvirágoztatta országa mezőgazdaságát.

Havarai halotti temploma, Fajjúm közelében egy piramissal olyan egységet alkot, amit Hérodotosz és Diodórosz Halotti Labirintusnak nevezett. Ő a Középbirodalom egyik legjelentősebb uralkodója volt, az ókori egyiptomi XII. dinasztia hatodik fáraója.

Buótyik Dorina könyve már nem csak álom /Fotó: BMH/

Dorina még iskolásként megkereste magyartanárát, Kovács Irént, akit megkért arra, hogy nézze át a szöveget. Amikor elkészült a könyvvel, berakta a fiókjába.

– 2018-ban jött egy álom, melynek hatására elővettem és elkezdtem átírni a szöveget. Végeztem némi kutatómunkát is, tavaly októberben két hétre még Egyiptomba is elmentem, sőt, járok az egyiptológiai Vámbéry Ármin Keleti Szabadegyetemre is. Ezután elkezdtem szerkesztőt és egy kiadót keresni, végül Nádasi Krisz elvállalta a lektorálását, javasolt néhány változtatást, például kivettem belőle pár szereplőt.

Dorina ezután több kiadót is megkeresett, míg rálelt a NewLine-ra.

– Elfogadták a kéziratot, ám csak akkor hittem el, hogy megvalósul a gyermekkori álmom, amikor június 4-én kezembe vehettem az első könyvemet – mondta.

A kötet 146 példányban jelenik meg, később lesz utánnyomás is. Úgy volt, hogy az Ünnepi Könyvhéten tartják a könyvbemutatót, ám ez a koronavírus miatt meghiúsult.

Dorina bízik a könyv sikerében, olyannyira, hogy már javában írja a folytatást, amelyből már csak két fejezet maradt. A megjelenése jövőre várható.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában