2020.06.24. 06:55
A sárgával indítottak, meleg időben bíznak a megyei termelők
A hazai sárgadinnye jelenleg a legolcsóbb magyar gyümölcs, pedig még csak a fóliás van a piacokon, üzletekben és az utcai standokon. Bár a sok eső ezekben nem tett kárt, de „fázott” a növény, így rekordterméssel nem számolnak a megyénkbeli termesztők. A szabadföldi szezon kezdete jelentősen csúszik a sárga- és görögdinnyénél is. Utóbbinál Görögországból és Olaszországból érkezik az áru.
Fotó: Lehoczky Péter
Fotó: LP6DMK2
Baji Sándor 25 éve termeszt dinnyét Békéscsaba és Újkígyós határában. Éppen a megyeszékhelyen, a Tessedik utcai elárusítóhelyükre pakolta le a szállítmányt, amikor a termésről kérdeztük.
– A fóliásnál nem is a hozam jelentette eddig az igazi problémát, hanem az időjárás – ecsetelte. – A dinnye nagyban hasonlít a fagylalthoz abban, hogy a nyári melegben fogy a legjobban. Eddig ugyanakkor leginkább csak esőben és a szokottnál jóval alacsonyabb hőmérsékletben volt részünk. Ha beérik a gyümölcs, szedni kell, és mindig friss készlettel kell a vevők rendelkezésére állni. Ha azonban kevésbé vásárolják, többet kell kidobnunk.

Baji Sándor kitért arra, az újdonsága és az ára miatt azért veszegetik a sárgadinnyét. A hazai cseresznye, meggy, sárgabarack a tavaszi fagyok, majd éréskor a sok eső miatt nagyrészt tönkrement, illetve ami megmaradt, annak a szokásosnál 40–50 százalékkal magasabb az ára. A fóliás sárgadinnyéhez ugyanakkor kilónként 300–500 forint közötti áron hozzájuthatnak a vásárlók. Az import görögdinnye ára 200–320 forint körül alakul.
– Árusítunk görögországi görögöt is, hiszen a vásárlók keresik – ecsetelte Baji Sándor. – Igaz, ilyenkor már a mi szabadföldink kapható, de most július közepére csúszik az időjárás miatt a szezonkezdet. Az első kötések „elmentek”, és benne van a pakliban, hogy a különböző módon termesztett görögdinnyék egyidőben érnek be, és jelennek meg a piacon.
Uhrinné Rusu Edit eladó hangsúlyozta, a sárgánál a cukordinnyét 50 forinttal adják drágábban a gerezdelt héjúnál. A minőségben semmi eltérés nincs, mindenki olyan fajtát választ, amit ő, illetve a családja kedvel.
Az orosházi piacon a sárgadinnye illata, látványa csalogatja a vevőket. Az eredetét is megismertük: a Dalacsi Kertészet fóliasátra alatt termett. Dalacsi Attiláné érdeklődésünkre elmondta, 28 éve dinnyéznek, mégpedig hármasban, férje és Imola lányuk is aktívan kiveszi a részét a gazdálkodásból. Idén a sárgadinnye a fólia alatt is fázott, rekordtermést nem hozott.
– A mi vásárlóink a hagyományos ízvilágot kedvelik, nálunk azt keresik – hangsúlyozta Dalacsi Attiláné. – Ezért termesztünk zöldbélű sárgadinnyét. Igaz, hogy drágább a vetőmagja, kényesebb növény, érzékenyebb a betegségekre, de a végeredmény finom, ízletes.
A piacon 300-500 forint/kilogramm a sárgadinnye ára, fajtától függően. Megtudtuk, a termelők tartják a kapcsolatot, mostanában azonban szomorú híreket osztottak meg egymással, hiszen a folyamatos csapadék, az erős szél nem kedvez a szabadföldi dinnyéknek.
– Nekünk is van a 1,5 hektáron sárga- és görögdinnyénk – ecsetelte Dalacsi Attiláné. – Az inda szép, de az eső hátráltatja a virágzást, ezért úgy kalkulálunk, háromhetes csúszással jelenünk majd meg a piacon a szabadföldi dinnyéinkkel.

Többen termelnek fóliában
Dr. Kulcsár László, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) megyei elnöke kiemelte, a szeszélyes időjárás miatt egyre többen térnek át megyénkben is a biztonságot jelentő, fóliasátras termelésre. A szabadföldivel együtt megyénk a legjelentősebb sárgadinnye-termőkörzet Csongrád-Csanád megyével együtt Bács-Kiskun után. A termőterület némileg nőtt a tavalyi évhez képest.
Minden dinnyeszezon idején felmerül a kérdés, mi legyen a sorsa a fóliának. Kraller József medgyesegyházi polgármester a közösségi oldalán értesítette az érintetteket, hogy június 27-én, szombaton reggel 8–12 óra közötti időpontra az önkormányzat megszervezte a használt dinnyefólia leadásának a lehetőségét. A mezőgazdasági termelésből származó fólia begyűjtését a Global Refuse Nonprofit Kft. végzi Verbai Zsolt Dózsa utcai telephelyén.
Értékesítési csatornáikat bővítenék
A Magyar Dinnyetermelők Egyesülete július 18-án és augusztus 15-én rendezi meg a nyitott dinnyeföldek napját. Közösségi oldalukon a következőket közölték: ,,Idén a vírus okozta helyzet még jobban felerősítette a hazai termékek jelentőségét és reméljük, hogy ez a dinnyére is igaz marad. Bízva benne, hogy a viharfelhők is elvonulnak lassan, szeretnénk a termelőknek lehetőséget adni, hogy bővítsék az értékesítési csatornáikat. Emellett a vásárlóknak egy-egy természetközeli programötletet nyújtunk országosan, ahol a kirándulással együtt új élményeket gyűjthetnek, egészséges dinnyéket fogyaszthatnak, és ezzel a hazai gazdaságot, közvetlenül a termelőket támogatják.”