2020.05.28. 15:45
Szombaton újranyit a Gyulai Várfürdő
Szombaton ismét megnyitja kapuit a látogatók előtt a Gyulai Várfürdő – jelentette be a helyszínen megtartott csütörtöki sajtótájékoztatón dr. Görgényi Ernő polgármester és Kun Miklós, a Gyulai Várfürdő Kft. ügyvezető igazgatója.

20200528 Gyula Várfürdő újra nyit Görgényi ernő plogármester és Kun Miklós igazgató jelentette be .Fotó: Imre György IGY Békés Megyei Hírlap
Fotó: Imre Gyorgy
– Városunk, Gyula a szállás.hu adatai szerint az öt legnépszerűbb belföldi úti cél egyike lesz a pünkösdi hosszú hétvégén – fogalmazott a sajtótájékoztató kezdetén dr. Görgényi Ernő. A polgármester kiemelte, a turizmus újraindulását a város felkészülten várja, a járványhelyzet ellenére a Gyulai Közüzemi Kft. munkatársai folyamatosan rendben tartották, szépítették a város közterületeit, zöldterületeit, melyek így teljes pompájukkal fogadják a látogatókat. Kitért arra, hogy a szállások is várják a vendégeket, ugyanakkor természetesen az attrakciókra is szükség van.

– A jogszabályi korlátozások miatt a Várfürdő veszteségesen fog üzemelni, ennek ellenére fontosnak tartottuk, hogy a fürdő működésével is erősítsük Gyula és a szállások vonzerejét – tette hozzá. Kiderült, a kényszerűen hosszú leállás alatt – amihez hasonlóra hat évtized alatt nem volt példa – számos régóta esedékes karbantartási, felújítási munka valósult meg. Szólt arról is, hogy egy új kormányrendelet a szabadtéri rendezvények szabályain is enyhített, így a korlátozások betartásával a Várszínház is megkezdheti majd idei évadát.
Kun Miklós megerősítette, műszakilag is teljesen felkészültek a nyitásra, miközben valamennyi dolgozójukat megtartották. Szombattól az előírásoknak megfelelően kizárólag szigorú higiénés és közegészségügyi előírások mellett, korlátozott létszámmal és szolgáltatási palettával indulnak újra. A belépési pontokon kézfertőtlenítés szükséges, ahol lázat is mérnek majd. A jogszabályoknak megfelelően a zöldterületeken tizenhat, a medencékben négy-öt négyzetmétert biztosítanak személyenként. Kötelező a szappanos elő- és utózuhany a medencék használatakor. A hétvégétől három medence üzem majd: a csúszdás medence csúszdákkal és vízi ösvénnyel, a gyermek víziparadicsom élményelemek nélkül, a hullámmedence hullám nélkül. Egy időben összesen 426-an lehetnek a Várfürdőben, természetesen a napi összes látogatószám ennél lényegesen több is lehet. Várhatóan június 15-én a versenyuszoda is megnyit, ami egyidejűleg újabb több mint háromszáz látogató fogadását teszi lehetővé.
Dr. Görgényi Ernő kérdésünkre kiemelte: arról, hogy a kiállítóhelyek belső terei mikor nyithatnak ki, még nincsenek információik, de a szabadtéri részek már látogathatók. A Gyulai Vár udvarát, gyilokjáróját és tornyát is már a lehetőségekhez mérten sokan keresik fel.