Ötven nap után újra a templomban miséztek a hívek Csabán

,,Dicsértessék a Jézus Krisztus!” Ezzel az üdvözléssel fogadta vasárnap délelőtt a szentmisére érkező híveket a békéscsabai, belvárosi római katolikus templom bejáratánál Galambosné Szellék Andrea, a plébánia irodavezetője.

Ny. L.

20200510 Békéscsaba Szentmise a Békéscsabai Katalikus templomba Szigeti Antal plébános cerebrálásával. Fotó: Imre György IGY Békés Megyei Hírlap

Fotó: Imre Gyorgy

Ezt kézfertőtlenítés, majd annak, akinek nem volt, szájmaszk átadása követte.

A templomban két méter távolságra kellett ülniük egymástól a megjelenteknek, csak minden második padsorban. Kivételt képeztek az egy háztartásban élők, rájuk a távolságtartás nem vonatkozott. A 65 év feletti híveknek azt ajánlották, a televízión keresztül kövessék a miséket, ugyanakkor ezek látogatásától nem tiltották el őket. A járványügyi helyzet miatt a szokottnál kevesebben érkeztek.

Szigeti Antal plébános prédikációja előtt elmondta, ötven nap szünet után lehetnek együtt a hívekkel a templomban. Ez azért nagyon fontos, mert a személyes részvétel a hitéletben nem nélkülözhető, pótolható. Hozzátette, úgy tűnik, nagy veszélyt sikerült elkerülni, de továbbra is óvatosnak kell maradni, és be kell tartani az előírásokat.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában